szerda

Az evolúció sakk-mattja - 2. rész

 


28. Komplex biokémiai rendszerek építhetők fel egyszerűbb rendszerekből a természetes kiválasztás révén. Így egy fehérje "története" egyszerűbb organizmusokon keresztül nyomon követhető. /A gond az, hogy nincsenek egyszerűbb rendszerek, csak a bonyolultságnak a fokozatai vannak. A természetes kiválasztódás pedig nem vonatkozhat azokra az élőlényekre, amikben utólag történik, tehát a kezdeti élőlényekre, amik genetikailag programozottan képesek alkalmazkodni a környezeti változásokhoz.

Tehát amely élőlényekben először kiválasztódási folyamat megy végbe, azok kiválasztódás előtti élőlények. Ezeket nevezi egyszerűbb rendszereknek. Ha a szerves molekulák annyira összetettek, hogy képződésüket nem lehet megmagyarázni véletlen, spontán, nem megtervezett folyamatokkal, akkor a komplex biokémiai rendszer, mint szerves sejt, miféle egyszerűbb rendszerből épül fel – ráadásul a természetes kiválasztás révén?

A sejt a legösszetettebb és legelegánsabban megtervezett rendszer, aminek az ember valaha is tanúja volt. A sejtek belsejében lévő milliárd biokémiai molekula hihetetlenül intelligens lényként viselkedik. Nem csak az intelligens kódolással, hanem a kód másolási képességével, a kódból fehérje előállítási képességével is rendelkezik, továbbá a sejtosztódás különböző lépéseinek megtételére, tápanyag felvételére és feldolgozására is alkalmasnak kell lennie. A legegyszerűbb sejt is tele van mechanikai szerkezetekkel, mikrorobotokkal.

A legegyszerűbb sejt is rendkívül bonyolult, amelynek működését sok ezer kutatónak, több évtizedes munkával sem sikerült megértenie. A legegyszerűbb sejt is olyan tervezettséget, technológiát tartalmaz, amely meghaladja az emberi tudományt és az embernél nagyobb intelligenciát feltételez!

Ezekből az állítólag egyszerű sejtrendszerekből épül fel a szövet, mint komplex biokémiai rendszer, amely nagyon sok hasonló sejt szervezete. Csakhogy itt az van, hogy a bonyolult még bonyolultabbá válik /sejt, szövet, szerv, szervrendszer, szervezet/, és ha az a bonyolultság, ami alul van, nem alakulhat ki magától, hogy gondolja, hogy a még bonyolultabb igen? Ha az evolúció egyik fontos lépése megtörténik, az apró lépések sorozatává teszi a történést. Valóban?

Csakhogy nem történt meg: „...ahhoz, hogy egy nukleinsav /DNS = az élőlények örökítő­anya­ga/ létrejöjjön, egészen minimális az esély – tíz a mínusz 158-on.” A spontán kialakulás rolója lehúzva, innentől csak az evolúciós fantázia burjánzik cunami szinten és mértékben. Na de hogyan történhettek meg mégis a dolgok? Ahogyan mi magyarázzuk!

És hogyan magyarázzák? A Földön minden élet egy egysejtű szervezetből fejlődött ki, amely nagyjából 3,5 milliárd évvel ezelőtt élt, és Darwin szerint "univerzális közös őse" minden ma élőnek. A fehérjeevolúció vizsgálatai szerint az ezt megelőző fehérjék evolúciós viszonyai föltérképezhetők.

Azt mondja, a fehérje „története” nyomon követhető. Annyiban követhető nyomon, hogy bonyolultabb komplexumok működését figyelheti meg, de nem azt, hogy ezek hogyan fejlődnek ki egymásból csak úgy, ad hoc, hirtelen spontán, hanem a történéseket összeköti egyetlen evolúciós folyamattá. Mit amikor egy prérit lefotóz valaki 10 évenként, először csak pusztaság látható, azután minden képkockán egyre több ház, végül egy kész város. Aztán ráfogja, hogy ezek egymásból fejlődtek ki. Mint megjelennek a diaképek az önjáró diavetítőn. Ezt hirdetik az evolucionisták.

Összegyúrnak egyetlen összefüggő folyamattá olyan dolgokat, amiket külön-külön meg kell alkotni és precízen össze kell kötni, hihetetlen tervező és kivitelező munka által. Pontosan a folyamatok mögötti szellemet tagadják, ugyanakkor persze a kaptafára húzott cipőjük mögött a susztert nem tagadják, mert akkor a cipőjük sosem készülne el.

Dr. Michael Denton „egyszerűen észjárásnak” nevezi /ezt/, azaz, /ami/ sértés az intelligenciára! J. Craig Venter alázatról beszélt a Live Science és a Phys.org cikkében: „Azt mutatjuk meg, hogy mennyire összetett az élet még a legegyszerűbb szervezetek esetén is.“ „Ilyen tekintetben az eredmények alázatra visznek.“ [6.] [7.]

Egyébként a fehérjék genetikai utasításra épülnek fel, azonkívül és azon felül minden további evolúciós lehetőség általa korlátozva, befolyásolva és irányítva van. Tehát aki az evolúció építészeti kvalitásaira kíváncsi, tudakozza a génekben, és a termodinamika meghatározott mintáiban, ott vannak meg írva a szabályok. Meg hogy még mindig vannak konok egysejtűek, amelyek nem hódoltak be az evolúciós filozófiának./

28. Kérdéskör: Komplex és egyszerű rendszer között hogyan lehet különbség, ha mindkettő rendszer? Akkor nem rendszert épít, hanem komplexitást növel. Annyival komplexebb egy rendszer a másiknál, amennyivel több információ van benne, ami a komplexitást biztosítja. Komplexitás növeléshez rendszer alkatrészeket kell létrehozni. Ha meg rendszer alkatrészeket hoz létre, azokat mind bele kell illeszteni a felépítendő rendszerbe, és amíg nem építi be, hogyan működik a/z új/ rendszer?

Egy rendszerből hogyan épít fel egy másik rendszert – gyakorlatilag genetikai információ növelés nélkül? Honnan veszi a genetikai információ többletet /rendszerkövetelmény szerinti szervek, lábak, szárnyak, sejtszinten illeszkedő funkció-alkalmazások/? Egy történet nyomon követése hogyan történhet történeti események növekedése nélkül? Amőbából ember, mikrobából mikrobiológus? Egy történet állítása, meg az állítás történése között csak annyi különbség van, mint a fikció meg a valóság között.

A történetet ugyan hozzáadják, mert van rá fantáziájuk, de a rendszerépítéshez létező alkatrészek szükségesek, amiket a természetes kiválasztódás kiválaszt ugyan, ha részei egy működő rendszernek, de nem hoz létre, mivelhogy nem az a funkciója. A természetes kiválasztódás nem csikarja ki azokat, amik nincsenek, hanem átengedi vagy kiszűri azokat, amik vannak. Nem a jegyszedő tölti meg a színháztermet, hanem csak beengedi azokat, akiknek érvényes jegyük van az előadásra.

29. A pofátlan halak egyszerűbb hemoglobinnal rendelkeznek, mint a pofás halak, amelyek viszont egyszerűbb hemoglobinnal rendelkeznek, mint az emlősök. /Amint a teherautónak nagyobb és szélesebb a kereke, mint a személyautónak. De mégsem abból fejlődött ki, hanem más tervezés, más konstrukció./

29. Kérdéskör: Ha minden bonyolult dolognál egyszerűbb a kevésbé bonyolult, akkor ez /a bonyolultság foka/ hogyan befolyásolja a bennük végbemenő folyamatot, és nem a bennük részt vevő alkatrészek mennyiségét?

30. A bonyolult molekuláris rendszerek fejlődése többféle módon történhet. A természetes szelekció egy rendszer egyes részeit egyesítheti egy funkcióra egyszerre, majd egy későbbi időpontban újra egyesítheti ezeket a részeket más komponensrendszerekkel, hogy létrehozzon egy más funkciójú rendszert. A géneket meg lehet sokszorosítani, megváltoztatni, majd a természetes szelekció révén felerősíteni. A véralvadást eredményező komplex biokémiai kaszkádot ilyen módon magyarázták. /Egy rendszer részeinek egyesítése más komponensrendszerekkel csak az evolúcióban megy magától. Bármilyen iparágban ezt precízen megtervezik, de ennek szerintük nincsen létjogosultsága – mármint a tervezésnek.

Apropó, rendszeregyesítés. Az evolúció állítása szerint a komplex biológiai struktúrák egyszerű változásokon keresztül fejlődhetnek új funkciók ellátására, amelyek idővel felhalmozódnak. Ezek az új sejttípusok, szervstruktúrák és funkciók növelik az élőlény alkalmasságát vagy reprodukciós sikerét. Na és miből épülnek fel? Állításuk szerint a meglévő szövetek újbóli felhasználásával, a meglévő testrészek újbóli elhelyezésével. Ugyanakkor minden egyes ma létező szerv minden egyes korábbi formája a maga idejében is kész szerv volt. A maga idejében, a maga környezetében ellátott egy funkciót, ami elősegítette az egyed életben maradását.

Na és honnan vannak a meglévő testrészek, amik már készen voltak? Az első gerincesek, köztük a korai emlősök, tojásokat raktak. Az ad hoc létező tojásrakástól indítja a méhlepény kifejlődését. Ugyanezen analógia szerint a számítástechnika az 1960-as évek szobaméretű beállításaitól olyan kicsi számítógépek képernyőjévé fejlődött, mint egy óralap. A szobaméretű a kész szerv? Honnan van? A tojásrakó élőlény és a tojásrakás képessége honnan van?

Az evolúció magától értetődőnek veszi, hogy bizonyos dolgok idővel kifejlődnek bizonyos dolgokból, amelyek komplexebbé váló felépítésük segítségével jobban teljesítenek, és az evolúciós ranglétrán feljebb jutnak, egészen az emberig.

Amiből viszont építkeznek, azok csak úgy megjelennek maguktól, ráadásul teljesen kész, kifejlett formában. Innentől kezdve bármi fejlődik, rögtön készen is van. A funkcióellátásban nincsenek hézagok.

De vegyük már észre, hogy a kezdetben készre teremtett fajokat manipulálják /amiknek az eredetéről fogalmunk nincsen, az nem képezi az evolúció tárgyát/, azokat önfejlesztik tovább. /Ahogyan a katolikus magára a keresztet hányja, úgy hányja magára az élőlény az egyre komplexebbé váló formákat. Nem véletlenül van az evolúció által összefonódás közöttük!/ Csakhogy fejlesztésről szó sincs, hanem a fosszíliák általuk behatárolt időbeni különbözőségeiből levont evolucionista szellemiségű következtetésekről.

Álláspontjuk szerint megdönthetetlen tény, hogy az élőlények megváltoztak vagy fejlődtek a földi élet története során. A biológusok pedig olyan mechanizmusokat azonosítottak és vizsgáltak, amelyek megmagyarázhatják a változás fő mintáit. Azonban a makroevolúciót soha nem figyelték meg, mert statisztikailag szignifikáns szintű új genetikai információkat igényel. De mivel a variáció/mikroevolúció olyan elsöprően bebizonyított tény, ezért a makroevolúciónak is ilyennek kell lennie. Erre épül az egész evolúciós fantáziavilág!

Olyan genetikai változás azonban, amely a funkcionális információk statisztikailag szignifikáns növekedését /és az abból adódó új teremtmények megjelenését/ eredményezné, nem létezik! A genetikai alapok lerakása kezdetben megtörtént. Példaként említve, „ha a hüllőknek nincs tollgénje, tollas hüllők nem fejlődhetnek ki”./Jonathan Sarfati/ Ha nincs genetikai információ a lábfunkciók ellátására, egy halnak sosem fejlődhet lába, különösen szárazföldi használatra, ami ráadásul rögtön készen is van, és a természetes kiválasztódás átengedi. Az alkalmazkodás és a természetes szelekció biológiai tények; az amőba-ember közötti evolúció nem az. /Különbség van az éppen aktuális szelekciós nyomás, és az evolucionisták élőlényekre gyakorolt hosszan tartó nyomása között./

Ma is vannak egysejtűk, amőbák, nem fejlődnek mássá, különösen emberré nem. Saját fajukra jellemző információs bázissal rendelkeznek, saját fajuk szerint szaporodnak. Nem kergetnek evolúciós álmokat, mint azok, akik szerint az embernek majdan csőre fog fejlődni – anélkül persze, hogy genetikai információval rendelkezne a csőrfejlődésre./

30. Kérdéskör: Nem a természetes kiválasztódástól függ a túlélés, hanem a túlélésre való alkalmasságtól. A t. kiválasztódás az egy folyamat végének vagy állapotnak az elbírálása a túlélésre való alkalmasság szempontjából, nem pedig a hozzá vezető folyamat irányítása. Egy rendszer egyes részeinek egyesítése egy funkcióra, majd később ezek újraegyesítése más részegységekkel egy más funkciójú rendszer létrehozására mióta természetes kiválasztódás és nem természetes kialakítás?

Az ember szokott kiválogatni bizonyos dolgokat, pl. bizonyos alkatú vagy tulajdonságú kutyákat, hogy kitenyésszen valamilyen fajtát, de ez tudatos szelektálás eredménye. Mióta szelektál tudatosan a t. kiválasztódás, és nem csupán konstatálja, hogy valami túlélésre alkalmas vagy nem? A gének sokszorosítása, megváltoztatása, felerősítésének mi köze van a túlélésre való alkalmasság felülbírálásához?

A t. kiválasztódás feladatköre olyan mint egy zsűri feladatköre, amelyik osztályozza az eléje kerülő produkciókat. Melyik zsűri az, amelyik a jelentkezőket össze is szedi, ki is képezi, versenybe is állítja, majd el is bírálja? Ilyen a valóságban nem létezik!

Egyébként meg honnan van az a rendszer, amelynek a részeit egyesítené? Amiket kiválaszt későbbi egyesítésre, azokat mely részegységeknek a hátrányára teszi? A rendszer fennmaradó, nem egyesített /részekre bontott/ rendszerével mi van? Kiselejtezi? Ha egy rendszer működik, minek hozzányúlni? Hogy lehet valamilyen jónak vélt alkatrészeket félretenni, később más, hasznos alkatrészekkel egyesíteni egy jobb végeredmény érdekében, hogy mindezt nem tudatosan teszi?

Gyakorlatilag a teremtés génekben programozott módszerét tulajdonítja a t. kiválasztódás folyamatának, mintha az képes volna intelligens módon cselekedni. Részükről az a lényeg, hogy a Teremtőről és a teremtésről eltereljék a figyelmet, és ehhez jó eszköznek tűnik a t. kiválasztódás briliáns zsenialitása. El is végeztetik vele a tiszta munkát. Ez azonban a valóságban piszkos munka. No, nem a t. kiválasztódás részéről...

31. Hasonlóképpen, az evolúciós mechanizmusok képesek megmagyarázni a rendkívül összetett anatómiai struktúrák eredetét. /Nem a mechanizmusok magyaráznak, hanem az evolucionisták, mégpedig, hogy szabadjára engedik a fantáziájukat. Előttük nincsen lehetetlen./

31. Kérdéskör: Hogyan tud eljutni az eredet forrásához az, aki eltéved az általa keltett örvényekben és a saját kapálózásának a foglyává válik? Márpedig az evolúció darwini képviseletei pontosan a rendkívül összetett anatómia struktúrák bonyolultságának magyarázatába gabalyodtak bele, amelyek valójában annyira komplex szervezettségben működnek, hogy emberi ésszel átláthatatlanok és kikutathatatlanok.

Magyarázni éppen lehet a bölcselkedés latba vetésével az élet biológiai folyamatait, de amikor a magyarázat úgy szól, hogy az éppen soron következő struktúrák önfejlesztő módon jelennek meg a történelmi időben - teljesen függetlenül a rendszerkövetelmények támasztotta igényességtől -, az éppen annak a tagadása, hogy nincs mögötte tudás, csak tudatlanságból származó hiszékenység.

Az evolúció önmagában egy könnyen megérthető folyamat, aminek lényege, hogy az élőlénynek programozott képessége van alkalmazkodni környezete alkalmi változásaihoz, miként az ember is más ruhát hord télen, tavasszal, nyáron és ősszel. Ez a hangolódás az embernél tudatos, de az élőlényeknél programozott.

A sejtekben vannak jelolvasó és arra reagálni képes programok, akár a program vezérelt autók is hasonló elven működnek, csak sokkal fejletlenebb szinten. De az elvek a fontosak, amelyek intelligenciához, tervekhez, és szükségszerűen személyekhez kapcsolódnak. Az élet biológiai formái pedig biológiai elvek szerint működnek, nem pedig a puszta anyagra redukálható következmények szerint.

Ennek fényében ki kell jelenteni, hogy a biológiai élővilágban semminek nincs értelme, ha a darwini evolúció fényében nézzük! Céltalan anyagi folyamatok hogyan is magyarázhatnának olyan célorientált működéseket, amelyeket az élőlényekben megvalósulni látunk. A ma ismert legkisebb genommal rendelkező sejt /Mycoplasma genitalium/ is elképesztően céltudatosan működik, és amikor a sejtek milliószám összekapcsoltan és összehangolt harmóniában funkcionálnak egy adott élőlény fenntartása érdekében, akkor ezen rendszernek a kooperációs célszerűsége olyan mértékben kidomborodó, hogy ennek a tagadása, a benne rejlő irányító vezérelvnek a szándékos el nem ismerése éppen az ellen bizonyíték, amire fel akarják használni.

Ugyanis a tagadás elve az anyagelvűség ellen szól, mivel a szellem szólja a tagadást, nem az anyag! Hasonlóképpen az evolúció elve is az anyagelvűség ellen szól, mivel a benne lévő életelvet is a benne rejlő szellem diktálja, nem az anyag. Az evolúció működése csak kiszolgálja ezt az életelvet, mivel erre van létrehozva, erre van hangolva.

Az evolúciós mechanizmusok a rendkívül összetett struktúrák eredetét a bennük rejlő szellemre vezetik vissza, amelynek célja a biológiai lét és a biológiai létezők fenntartása, amire viszont a puszta, nyers, unintelligens anyag önerőből nem képes – ha egy ettől elrugaszkodott, idegen szellem nem képesíti. Hogy előttünk egy ilyen evolúciós képesítés jelenik meg, amit foggal-körömmel védelmeznek, ez mutatja, hogy idegen szellem munkálkodik, ami uralja és fogva tartja a tudományos világot.

És ugyanez a szellem uralja az evolúció védelmezőit is, akik számára az evolúciós mechanizmus nem csupán programozott kiszolgáló eszköz, hanem önállóan kreatív eszköz, ugyanakkor mégis azt a szellemet szolgálja ki, amelyik számára ezt a feladatot megszabta. Ezért nem lehet elvonatkoztatni az evolúció propagált formáját a propaganda evolúciójától, amit Darwin óta hozzáillesztettek és hozzá idomítottak.

A Felsőbbrendű Elme nem babrált az anyaggal /Fred Hoyle/, hanem mintegy »belebújt az anyagba«, - az anyagi lét által bontakozik ki, – nem véletlenül beszél a Biblia az anyagi világ /idő és tér/ Isten általi teremtéséről (vö. Zsidók 11:3), hiszen ez az eszköze annak, amit meg akart és meg akar valósítani. És ha valaki erre az akaratra nem áll rá, nem igazodik hozzá, az a saját, Isten által biztosított lehetőségei ellen dolgozik.

Emberi akarat áll itt Isten akaratával szemben. A vád, hogy az ember teremtette az istent, szemben áll az állítással, hogy az Isten teremtette az embert. Az evolúcióban kibontakozó életfenntartó erő bizonyítja, hogy az utóbbi az igaz, mivel az anyag a benne lévő tehetetlenségi erőn csak egy külső erő akarata által tud felülkerekedni, amely annyira intelligens és annyira transzcendentális, amennyire a létezés maga, melynek lába a tér-idő történések földjén nyugszik, de a szelleme az egekben szárnyal láthatatlanul.

32. Például a szemek sokszor fejlődhettek egymástól függetlenül a földi élet története során.  /Na de a többi szervtől hogyan fejlődhettek függetlenül? A látás az csak egy része a teljes szervezetnek /szervrendszernek/, és ha mind csak úgy elkezd lassú üzemmódban kialakulgatni, közben hogyan éli túl saját fejletlenségét? És ha ez van a látással, mi van pl. az emésztéssel? Honnan jött rá, hogy kell bemeneti nyílás, kimeneti nyílás, közben a táplálék feldolgozása, a szervezet számára történő hasznosítása, stb. Természetesen mindez rögtön kész formában. Ha a kialakuló funkciók között nincsen átmenet, akkor milyen fejlődésről beszélnek, ha minden rögtön készen is volt?! Kalapból kihúzni a nyulat nem tudomány, hanem szemfényvesztés!/

32. Kérdéskör: Hogyan lehet a látás eszközét függetleníteni attól a komplex szerkezeti rendszertől, amelynek szükséges része a szem, amely kaput nyit azon közeg felé, amelyre a szerkezeti rendszer irányítva van, amelyre nézve létre lett hozva? Azért van annyiféle szem, mert annyiféle szerkezeti rendszer létezik, és mind megtalálja a helyét a saját természeti közegében. Ebből kifolyólag a szemet nem lehet attól a szerkezeti rendszertől elkülöníteni, amibe be van ágyazva!

Az egymástól független létező szemek éppen az egymástól független szerkezeti rendszereket bizonyítják, hogy azok nem egymásból fejlődtek – pontosabban lettek létrehozva -, hanem egymástól különbözőek, különbözően is funkcionálnak a különböző élőlényekhez igazodóan. Az egymástól független funkcionáló szemek pedig pontosan az egymástól független rendszerek bizonyítékai, amelyek éppen hogy ellentétesek az evolúciós törzsfejlődést demonstrálni hivatott képzeletbeli családfával, amelyben minden egymásból fejlődik ki. Amit természetesen a szem független /nem fejlődése/, hanem annyiféle funkciója cáfol. Hiszen egymástól független szemek csak egymástól független szerkezetekben létezhetnek.

33. A szemek sok millió év alatt fejlődtek ki olyan egyszerű szervekből, amelyek képesek érzékelni a fényt. Az ilyen fokozatos lépések során nagyon különböző szemek alakultak ki, az egyszerű fényérzékelő szervektől a rendkívül összetett látásrendszerekig. /Hogyan is kezdődött a folyamat:

„Az emberi szem összetett szerkezet, de nem egyedülálló - a szemek önállóan 40 és 65 alkalommal fejlődtek ki a különböző szervezetekben. Az egysejtű organizmusok eddig a szem evolúciójának legegyszerűbb szakaszára, a szemfoltra korlátozódtak, amely nem több, mint a fényre érzékeny fotoreceptor fehérjék régiója, amely képes megkülönböztetni a fényt a sötéttől. De egy egysejtű plankton, a Warnowiid dinoflagellate nem rendeződött a szemfoltokra, ehelyett a szervezet kifejlesztette magának a többsejtű szem miniatűr utánzatát.” [8.]

Végeredményben azt mondja, hogy a szervezet magának fejlesztette ki a szem miniatűr utánzatát. Zseniális, az ember is képes magának műszemet kifejleszteni. Aztán a természetes kiválasztódás teszteli, hogy mire jutott. Ha látnak vele, eladja, de ha nem, akkor is eladja. Elvégre a természet is így csinálta. A még nem látó szemekkel is felruházta az élőlényeket.

Darwin mondja: „Beismerem, hogy az a feltételezés, miszerint a szem - az összes utánozhatatlan szerkezetével, melyek pl. a különböző távolságokra való fókuszálás beállítását végzik, vagy a különböző mennyiségű fény beengedésére szolgálnak, vagy a szférikus és kromatikus aberráció korrigálására valók — pusztán a természetes kiválasztódás eredményeként alakult ki, a lehető legnagyobb mértékben abszurdnak tűnik." [9.]

Ha egyszerre sok állati fosszíliát találnak nagy gödrökben, az bizonyíték az evolúcióra, hogy működött a természetes kiválogatódás. Ugyanakkor a tapogatószervek is a csökkent látás eredményeként fejlődtek ki. Meg a magától való keletkezés teóriái is a csökkent gondolkodás eredményeképpen. Bár egyesek ezt a magas szintű gondolkodás eredményének tartják. Mondjuk úgy, világnézet szerinti nézőpont kérdése, aminek semmi köze a valódi tudományhoz. Lehet, hogy a természetes kiválasztódás számára újabb gödrökre lesz szükség?

33. Kérdéskör: Mit ér bármilyen szerv önmagában, ha csak fényérzékenységre képes, de minden más érzékelésben csökevényes?! A fokozatosságot is ki kell terjeszteni az összes szerv fejlődésére az egyszerűbbektől a rendkívül összetett rendszerekig, mégpedig fokozatos lépésekben. A fokozatos lépéseket viszont egymással is össze kell hangolni, ráadásul mindennek azonnal túlélőképességet is kell biztosítania.

Ezt a /darwini/ evolúció úgy oldja meg, hogy azt hirdeti: - minden mozaikszerűen, lépésenként kialakuló szerv rögtön készen is volt, félkész szervek soha nem léteznek, soha nem is voltak. Ennélfogva ma sincsenek. Ha pedig a maiak a régieknek a mintája – és ma is minden fokozatosan fejlődik az evolúció szerint -, akkor ez tképpen annyit tesz, hogy az evolúciós fejlődés azt jelenti, minden készen van, ahogyan minden készen is volt. Értsd – a teremtés idején!

Az evolúciós változások a környezeti változások függvényében mennek végbe mikroevolúciós értelemben, ami ma sincs másként. Ha valaki ezt nem látja /vagy nem akarja látni/, annak nem csak a látása csökevényes, hanem a teljes gondolkodási rendszere is, mivelhogy minden összefügg mindennel!

A darwini evolúció népszerűsége azért töretlen és azért életképes a világ szinte összes társadalmában, mert hihetetlenül sokrétű magyarázatokra épül, sokszor követhetetlen, hogy mit értenek alatta, mire vonatkoztatják és mire nem. Hiszen rengeteg kérdésben az evolucionisták egymással, meg a hivatalos, korábbi, általuk írt tankönyvek állításaival sincsenek összhangban, ugyanakkor egyöntetűen állítják, hogy aki nem vallja az evolúciót, az azért nem vallja, mert nem érti, és azért nem érti, mert a felfogóképessége alatta marad a szükséges szintnek.

Tehát a szubjektív személyeskedéstől sem riadnak vissza, és ezt a hatáskeltést nyilvános erődemonstrációval is alátámasztják, amennyiben a tudományos akadémiák személyes állásfoglalásait is igénybe veszik.

Összességében a materialista világrendszer életképességének a fenntartása a cél, mivelhogy azt a jogot nem hajlandók átadni a nagyközönségnek, hogy eldönthesse, hogyan is van a világ!? Viszont azt a jogot sem vitathatják el senkitől, hogy utánanézzen a dolgoknak, olyan szintű felelősséggel, amelyet mindenki a saját és a gyermekei iránt érez, hogy a jelenüket és abból fakadó jövőjüket mire építik? Az evolúciós elmélet bizonyítottnak vallott hipotézisére, vagy a teremtés cáfoltnak kikiáltott valóságára. Ez mindenkinek a személyes, szuverén joga, hogy eldöntse. /Már akit érdekel a saját sorsának kimenetele.../

Forrás: https://www.nap.edu/read/6024/chapter/4#22

Kapcsolódó kiegészítés

Miért nem lehetséges a makroevolúció?

Ha egy adott populációt /vagy annak bármelyik tagját/ szelekciós nyomás ér, és az arra válaszul a konkrét helyzetet kezelve /nyilvánvalóan nem tudatosan/ hozzáidomul /génszinten mozgósítva a benne rejlő alaki és tulajdonságbeli, előre programozott lehetőségeket/ a környezeti változáshoz, ami által túl tud élni, akkor ezen felül mi szükség van arra, hogy az adott helyzeten túlnyúlóan folyamatos, nem belátható idejű és eredményű továbbfejlődésbe kezdjen? Ha a túlélés támasztotta változás evolúciós igényét teljesítette, akkor megfelelt a kor kihívásának, ami pontosan elegendő volt az őt ért szelekciós nyomás ellensúlyozására. De most jön a lényeg:

- Ha a túlélést mikroevolúciós /a faj életideje alatt tartó/ változással megoldotta, akkor ezzel feleslegessé is tette saját populációjának fajon túli változási igényét, ugyanis arra a szelekciós nyomás nem terjed ki. Mert ha kiterjedne, akkor nem tudna túlélni, hanem csak akkor, ha a saját faján túlnyúló makroevolúciós változást produkálna. De mivel túlélt /mondjuk egyszerű csőrméret változással, mint a pintypopuláció tagja/, azzal megszüntette az őt ért szelekciós nyomást, és kész, vége a történetnek.

A következő évszak /csapadékos vagy száraz/ időjárása visszafordította a folyamatot ugyanazt az evolúciós stratégiát előidézve. /A múlt és jelen történelmi eseményei ezt igazolják./ Innentől kezdve bármilyen makroevolúciós változásnak nincsen semmiféle létjogosultsága a populációk életében, mert nincsen mögötte szelekciós nyomás! Ami volt, azt a populáció megoldotta mikroevolúcióval. Ha nincs több létrafok, amit külső késztetésből meg kellene másznia, nem is mászik /fejlődik/ tovább!

Ami tehát a darwini evolúció makroevolúciós hipotézisét megbuktatja az az, hogy a képzeletbeli folyamat mögött nincsen állandóan fennálló, makroevolúciót kicsikaró szelekciós nyomás. Soha nem is volt és soha nem is lesz. Mert ha igen nagy mértékű a szelekciós nyomás /a túlélés támasztotta igény/, mondjuk ha extrém hideggé válik a környezet, és azt bundanöveléssel /vagy valami ehhez kapcsolódó változással/ az adott populáció nem tudja megoldani a saját életidején belül, akkor kihal. /Lásd pl. a mamutokat./ Ennélfogva minden evolúciós változás az életidőn belüli mikroevolúció kategóriájába tartozik.

Röviden: szelekciós nyomás + életidőn belüli alkalmazkodás = túlélés. Ezen felül minden darwinista spekuláció a fantázia birodalmába tartozik, és a valódi tudományban nincsen létjogosultsága.

Idézetek:

[1.] /James Alan Shapiro. Evolúció: nézet a 21. századból (Pearson Education, 2011/.

[2.] /Paulien Hogewoge, „Nem véletlenszerű véletlenszerű mutációk: Az evolúció evolúciójának aláírása (EVOEVO),” A Mesterséges Élet Európai Konferenciája (2015): 1,doi: /10.7551/978-0-262-33027-5- ch001/

[3.] https://uniduna.hu/images/mintatanterv_2020tol/Gepeszmernoki_alapkepzesi_ szak_0514BE_LKK.docx

[4.] https://raketa.hu/mesterseges-sziv-transzplantacio-aeson

[5.] /Baumann Miklós: Keletkezés vagy teremtés; https://www.youtube.com/watch?v=XVcPGUrgMNg

[6.] Jesse Emspak: Tiny Artificial Life: Lab-Made Bacterium Sports Smallest Genome Yet, Live Science Contributor, March 24, 2016 -

[7.] Malcolm Ritter: Microbe with stripped-down DNA may hint at secrets of life March 24, 2016/ (http://phys.org/news/2016-03-microbe-stripped-down-dna-hint-secrets.html)

[8.] https://theophthalmologist.com/subspecialties/sight-in-a-single-cell

[9.] /Charles Darwin (1809-1882), brit természettudós, The Origin of Species, 1859, 6. fejezet (A fajok eredete), megtalálható a http://www.literature.org honlapon./

ooo

Amúgy azt kéne felfogni, hogy ha valaki (bárki, teljesen mindegy, hogy ateista tudós, vagy jehova tanúja) valóban megcáfolná az evolúciót (a szó szoros értelmében, tehát nem azzal, hogy a Föld 6000 éves, meg hogy a zsiráf lehetetlen állat) akkor az evolúció meg lenne cáfolva, világszenzáció lenne éa amennyiben az õ elmélete pontosabb, jobb, le is cserélnék az evolúciót.

Érdekes módon ez soha senkinek nem sikerült...

Hívõknek azért nem, mert õk még az alapfogalmakat sem értik, tudósoknak meg azért nem, mert minden. bizonyíték mellette szól.

https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallaskritika__3919579-vannak-itt-olyan-ateistak-akik-megtudjak-cafolni-az-evoluciot__oldal-4






Az evolúció sakk-mattja - 1. rész

 


Darwin a legnagyobb! 150 éve írta Charles Darwin a Fajok eredete című korszakalkotó művét. „Hogyha azt a kérdést fölteszik egy fizikusnak, hogy ki volt a legnagyobb fizikus, akkor hárman három félét fognak mondani. Ha viszont egy biológustól kérdezik meg, hogy ki volt a legnagyobb biológus, aki valaha a Földön élt, aki magát igazán komolyan veszi, akkor azt kell mondani, hogy Darwin. Mert ő alkotta meg azt a világképet, amivel lehet érteni, ami körülöttünk történik.” /Dr. Scheuring István biológus/

Valóban? Az evolúció elméletének diadalútja töretlen az egész világon. Mindenhol fennen hirdetik az evolúció győzelmét a teremtés elavult meséje felett, és azok felett, akik magukat tudósoknak vallván megrekedtek ezen tudománytalan, bizonyíthatatlan vallási csökevénynél. De mint minden áltudományos fikciónak, a darwini evolúciónak is szembe kell néznie azzal, hogy egyszer elérkezik számára a lelepleződés, amennyiben mérlegre tétetik és azon gyengének találtatik. Mert az a szellem mérte meg, amelyik ellen fellépett, amelyik ellen magaslatokat emelt. Lássuk hát lépésről lépésre 33 kérdéskörben az evolúció állításait és az azokra adott tudományos igényű válaszokat:

Ha egy élőlény 1. olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek előnyt biztosítanak neki egy adott környezetben, ez a szervezet nagyobb valószínűséggel marad életben és továbbadja ezeket a tulajdonságokat. /Na mégis, honnét ez a rugalmasság az élőlény részéről, amelynek teljes szervezeti rendszere programozva van /DNS általi utasítások az élethez és annak folyamataihoz/, talán a véletlen anyagszerveződés úgy döntött, ha már létrehozta az élő sejtet, minden élőlény alapját, mégis, ne haljon ki idő előtt. Nem mindegy a véletlennek, a nyers kémiai folyamatoknak, hogy mi, miért, hogyan történik?! Hanem az a helyzet, hogy ez a rugalmasság egyben célszerű történés is, amely célszerűséget tagadja az evolúció, vagyis önmagát tagadja, az élet célszerű irányítottságát, ami teljesen evidens./

1. Kérdéskör: Miért programozottak az élőlények a túlélésre az evolúció biztosította eszközök által, miért törekszenek rá, ha az evolúció egyébként a darwini felfogás szerint teljesen céltalan folyamat?

2. Ahogy a különbségek generációk során halmozódnak, az élőlények populációi eltérnek az őseiktől. /Aki felülről, kívülről és hátulról rá akar telepedni erre a folyamatra, az ne mondja meg, hogy milyen mértékben térnek el, mert még önkényesen azt mondana, amit akar, hogy oda lyukadjon ki az olvasó vagy hallgató, ahová ő akarja! Hogy ezen a bolygón minden élet egy tőről fogant, egymásba fonódó, önfenntartó kémiai rendszer. Olyan anyag, amely képes a darwini evolúcióra, képes önerőből reprodukálni magát és fejlődni, ahogy a túlélés diktálja. Ebből adódóan, az állati ősökkel rendelkező ember predesztinálva van jobban törődni azzal, amije van, mint azzal, aki valójában. Az anyagi származás a jólétet is megszabja, az sem több az anyagiaknál./

2. Kérdéskör: Ha az élőlények populációi a generációk során felhalmozódó különbségek miatt eltérnek őseiktől, akkor miért nincsenek a ma élő populációk /fajok/ összemosódva, miért lehet őket egymástól elhatárolható módon megkülönböztetni, rendszerezni, számukat faji tekintetben megbecsülni? Ennek nem az az oka, hogy a változások a kezdetben megteremtett, túlélőképességgel felruházott élőlények populációin belül, faji jellegzetességeit megőrizve mentek végbe, ugyanazon fajok variálódtak, s teszik ezt ma is a környezetük függvényében, s szaporodnak fajuknak megfelelően?!

3. Darwin eredeti hipotézise kiterjedt módosításon és bővítésen ment keresztül, de a központi koncepciók szilárdak. /Az utólagos ateista magyarázó elvek./

3. Kérdéskör: A darwini koncepció miért kapcsolódik kifejezetten a materialista világnézethez, a biológia tudománya miért nem független tudományág bármilyen világnézettől? Hiszen azok az adatok, amelyek hozzáférhetőek a tudomány számára, függetlenek bármilyen világnézettől. Miért nem a nyers adatok a döntőek, miért az adatokból levont koncepciós következtetések?!

4. A genetika és a molekuláris biológia tanulmányai - Darwin idejében ismeretlen területek - megmagyarázták az öröklődő variációk előfordulását, amelyek elengedhetetlenek a természetes szelekcióhoz. /A természetes szelekció tképpen természetfeletti szelekció, ugyanis a mindent állítólagosan létrehozó természetnek teljesen mindegy, hogy az élőlény elpusztul-e vagy sem, vagy melyik marad életben, nem hogy még tudat és értelem híján /kifejezetten arra a célra specializálódott eszközökkel/ kiválogassa a túlélésre méltó alkalmasabbakat - ez a folyamat /a természetes kiválasztással felszerelt evolúciós mechanizmus/ tervezés nélkül nem működhet! Aki tervezte ezt az egész természetes okkal nem indokolható intelligens rendszert, annak nem mindegy! Ami természetes, a fejfák mozdulatlansága a temetőkben, ami a holt anyagba van ágyazva!/

4. Kérdéskör: Ha az evolúció biológiai folyamata – függetlenül a darwini koncepciótól - a biológiai élet fenntartására törekszik, akkor miért predesztinálja a darwini felfogás a biológiai életet a teljes kipusztulásra – beleértve az emberi fajt is! Hogy anyagi származásából kifolyólag ez lenne a kikerülhetetlenül végső sorsa?! A természetes kiválasztódás az általa dédelgetett életet végül miért választaná ki az örök pusztulásra?

5. A genetikai eltérések a DNS nukleotidszekvenciájának változásaiból vagy mutációiból adódnak, a molekulában, amelyből a gének készülnek. A DNS ilyen változásai most nagy pontossággal kimutathatók és leírhatók. /A Teremtés a DNS nukleotidszekvenciájából adódik, azt magyarázza manipulatív módon az evolucionista tudomány./

5. Kérdéskör: Ha a genetikai eltérésekből fakadó kiválogatódásoknak köszönhető a teljes ma létező biológiai élővilág, akkor mi köszönhető az eltérés nélküli, kezdeti genetikai alapbázisnak, amiből az evolúció utólagosan építkezik?

6.. A genetikai mutációk véletlenül keletkeznek. /Az, hogy keletkezhet, az sem véletlen, mert ha az alkalmazkodáshoz szükség van rá, akkor a lehetősége bele van tervezve a DNS-be. Sok mutáció DNS-elhelyezkedése nem véletlen. Mutációk és más genetikai változások konkrétan programozottak. Ez a programozás a sejtek aktivitásának pontos fázisaiban vagy a környezet specifikus jeleire reagálva történnek.

James Shapiro molekuláris biológus állítja, hogy a véletlenszerűen előforduló mutációk már nem tekinthetők az evolúció életképes mechanizmusának. Kell lennie egy programnak, amely irányítja azok /szükség szerinti/ előfordulását. [1.]

Ha bizonyos mutációk az organizmus szükséglete miatt merülnek fel, nem pedig véletlenszerűen, ez irányító programot jelez, ami a klasszikus neodarwinizmus ellentéte. Mégis egyre több bizonyíték van arra, hogy sok mutáció nem véletlenszerű a kialakulásban. [2.]

Az élőlényeket olyan programokkal hozták létre, amelyek szándékosan megváltoztathatják genetikai aktivitásukat, amelyek által reagálnak bizonyos környezeti jelekre. Ez a programozás biztosítja a növények és állatok számára a szükséges rugalmasságot ahhoz, hogy alkalmazkodjanak a különböző és folyamatosan változó körülményekhez. hogy teljesítsék Isten előírását a földön való szaporodásról és annak betöltéséről az 1Mózes 1:28 határozata szerint./

6. Kérdéskör: Ha sokkal több káros mutáció van, mint semleges, vagy építő, akkor miért a káros mutációkból kiválogatódó, esetlegesen hasznos mutációkból építi fel a darwini evolúció a teljes biológiai élővilágot, miért nem a DNS-nek az eredeti, mutációk előtti, anélküli állapotából? Miért van szüksége erre az utólagos, véletlen mutációs biológiai kiviteleződésre, a véletlen kihangsúlyozására, - ami burkolt elleplezése annak, hogy az eredeti DNS-hez nem kapcsolódik a véletlen -, csak hogy a tervezés lehetőségét szándékosan elkerülje, hogy annak esélye fel se merüljön?! Miért kap ekkora hangsúlyt a véletlen abban a folyamatban, amelynek elindulása meg sem történhetett volna, ha a DNS létrehozásának a hátterében ugyancsak a véletlen lett volna a fő létrehozási faktor, a számításba jöhető legpatinásabb ok, aminek az eredménye egy összekuszálódott DNS információs halmaz lenne. Egy ilyen keverék DNS bázisból, amely teljesen értelmetlen kémiai nyelvű utasításokat tartalmazna, hogyan építkezett volna az evolúció a véletlennek azzal a további stratégiai eszközével, amit most bevet? Az evolúció véletlenje, meg a véletlen DNS hogyan párosítható össze?

7. Felszerelhetik a szervezetet, vagy nem, de biztosíthatnak jobb eszközöket a környezetben való túléléshez. /Már igazolja is a fenti megállapítást./

7. Kérdéskör: A jobb eszköz - ha a túlélést célozza -, akkor a rövid távú, a környezet akkori, jelen idejű kihívásához kell hogy igazodó legyen, ahhoz kell hogy segítséget nyújtson, tehát kifejezetten mikroevolúciós változáshoz. Miért kellene ennek a folyamatnak makroevolúciós, fajon túlnyúló változást előidéznie, aminek semmi köze ahhoz a konkrétan felmerülő igényhez, /mikroevolúciós változáshoz/, ami az adott időben és az adott körülmények között szelekciós hatásra felmerül.

A jobb eszközből miért alakítanak ki elméletileg összegyúrt makroevolúciós változást, - újnak mondott fajokat -, és a teljes biológiai élővilágot miért erre a /jobb eszköz által kialakuló/ tendenciára építik? Hiszen ennek kifejezetten rövid távú célja van, a jobb eszköz a jobb teljesítmény, az aktuális túlélési igény elősegítője, ott és akkor, nem évmilliók múlva!

8. De ha egy génváltozat javítja a környezethez való alkalmazkodást (például azáltal, hogy lehetővé teszi az élőlény számára, hogy jobban kihasználja a rendelkezésre álló tápanyagot, vagy hatékonyabban meneküljön a ragadozók elől - például erősebb lábakon keresztül vagy elfedve a színeződést), akkor az adott gént hordozó szervezetek nagyobb az esélye a túlélésre és a szaporodásra, mint a nélküliek. /A nagyobb esély a szaporodásra egy előre tervezett folyamat. A sportolók is, ha jobban és hatékonyabban akarnak teljesíteni, megtervezik azokat a módszereket, amelyekkel azokat elérhetik. A génváltozat a technikai és egyéb stratégiai eszközök bevetésével hozható összefüggésbe, csupán az embernél tudatos a folyamat és a kivitelezés, egyéb élőlényeknél determinált./

8. Kérdéskör: Ha egy sikeres génváltozat javítja a környezethez való alkalmazkodást, több nem sikeres génváltozat meg lerontja /ebből van több/, akkor az adott géneket hordozó szervezeteknek kevesebb az esélye a túlélésre, ezt miért nem kalkulálják bele a végeredménybe, miért csak azt válogatják ki mesterségesen a folyamatból, ami a darwinista szemléletnek kedvező, amit viszont a természet ilyen módon nem válogat ki?!

9. Idővel utódaik növekedni fognak, megváltoztatva a lakosság átlagos jellemzőit. /Az adott fajra jellemzően./

9. Kérdéskör: Miért kell megváltoztatni az élőlények átlagos jellemzőit azon túl, hogy az aktuális környezeti viszonyok ellensúlyozásaképpen alaki, vagy tulajdonságbeli változáson mentek át mikroevolúciós értelemben? Ha ennyi elég a túléléshez, minek új fajjá változni hosszú időn át tartó bizonytalan kimenetelű folyamaton keresztül, amikor a túléléssel az evolúció elérte a célját, túléltette az adott élőlényt. Miért az utódokra teszi a hangsúlyt a darwini evolúció, miért nem a túlélés lényeges, megvalósult elemére?!

10. Bár a genetikai variáció, amelyen a természetes szelekció működik, véletlen elemeken alapul, a természetes szelekció önmagában "adaptív" /alkalmazkodó/ változást eredményez - a véletlennek éppen az ellenkezője. /Ez olyan, mint azt mondja a kislánynak az anyukája: - Ha fúj a szél, vedd fel a sálat. - Felveszi, de attól még ugyanaz a kislány marad sállal a nyakában. Ugyanakkor ha egy állat a hideg hatására vastag bundát növeszt, az túlmutat bármilyen véletlen folyamaton./

10. Kérdéskör: Ha nem véletlenül válogatódnak ki a túlélésre méltók /ezek maradnak fenn és szaporodnak/ a véletlennek látszó folyamatokból, akkor nem kellene-e feltételezni, hogy a véletlennek látszó folyamatok mögött célszerűség rejtőzik, minélfogva az egész folyamat a sikeres kiválasztódásra van kihegyezve?! Ha az adaptív, alkalmazkodó változás nem véletlen, mint eredmény, akkor lehetséges, hogy az oda vezető eszközök /amivel az evolúció is rendelkezik/ sem véletlenül vannak?!

[A teljes kép érdekében hozzá kell tenni, hogy ez az élővilágra nézve sok szenvedéssel járó evolúciós folyamat nem volt része Isten eredeti tervének, és Isten új rendszerében meg is fog szűnni. Az ember édenkerti bűne miatt lett sok nyomorúság részese az emberi faj, lett romlott természetű és betegségekre hajlamos. Mikroevolúciós értelemben az embernek jellemváltozáson kell átmennie a jelen világrendszer túléléshez: új, Istennek tetsző egyéniséget kell felöltenie az életidején belül, nem szükséges más fajjá válnia, hanem meg kell térnie. Ez az üdvösség követelménye a Krisztus követésének a keretében. Vö. Apcsel 10:34-35; Róma 12:1-2]

11. A tudósok megértették az új fajok keletkezésének folyamatát is. /A faj genetikailag rögzítetten meg van határozva, nem kell kitalálni, megérteni az evolucionista világnézetnek megfelelően./

11. Kérdéskör: Ha megértették az alkalmazkodó változás folyamatát, amely tervezett túléléshez vezet a konkrétan érintett populáció életében, akkor miért kell még ezen felül olyasmit megérteni, aminek az aktuális túléléshez semmi köze, hiszen a túlélés képessége azonnali kell hogy legyen, az újnak titulált fajok képzeletbeli, hosszú távú kifejlődése, és azoknak túlélése ugyanakkor az élővilág kibontakozásának keretében semmiféle indokoltsággal nem bír. Hiszen a túlélés kifejezett és kifejeződő indokoltsága már megtörtént.

Az azon túli fejlődés indokoltsága és annak megértési hajlama mögött miért van olyan szándék, amely a fajok túlélőképességének a megfigyelhető kivitelezéséből nem vezethető le, hanem afelett, azon túl van?! És egyébként nincs is rá semmi szükség! Miért kellenének a túléléshez új fajok, amikor a régiek is alkalmasak az alkalmazkodó tulajdonságaik latba vetésével erre a mutatványra, és az életet viszik tovább a már megkezdett és kitaposott úton?! Az alkalmazkodó változás a fajon túli fejlődés megindulásával mihez alkalmazkodik?

12. Új faj az, amelyben az egyedek nem tudnak párosodni és életképes utódokat teremteni egy már létező faj egyedeivel. /Ha elefántok nem párosodnak elefántokkal, attól még elefántok. A génjeik nem változtatták őket nem elefántokká./

12. Kérdéskör: A faj abban a populációban él tovább, amiben tud szaporodni. Vagyis a sajátjában. Ha egy faj egyedei /pontosabban csak egy része/ nem tudnak szaporodni a már létező ugyanazon faj egyedeivel, akkor az miért nem a szaporodásukban történő változásra utal, miért utalna teljes faji változásra?

Ha pl. világos szürke elefántok nem szaporodnak a sötétszürke elefántokkal, attól még az elefánt fajt a világos szürkék is tovább viszik, meg a sötétszürkék is, és a változás a fajon belüli eltérésre vonatkozik – vagy nem?! Ha meg a bennük végbemenő tulajdonság-változások fajon kívüli, új fajt eredményező változások, akkor hogyan jöhettek létre az eredeti, régi, ugyanazon fajon belül? Milyen alapon nevezhető új háznak az, amelyik csak fel lett újítva /vagy át lett alakítva/, de a változás ugyanabban a régiben ment végbe?!

13. Az egyik faj kettéosztása gyakran azért kezdődik, mert az egyedek egy csoportja földrajzilag elkülönül a többitől. /A kettéosztódás értelmezés eredménye, számtalan példa lehet arra, ami különbséget okoz, az emberek is olyan jellemzőket vesznek fel idővel, amely az adott földrajzra és éghajlatra jellemző. Attól még nem osztódnak annyi különböző fajra, emberek maradnak./

13. Kérdéskör: Ha harminc magyar turista Brüsszelben kétfelé válik városnézés közben, attól még nem ugyanarról a turista csoportról van szó? Miért kellene másik csoportról beszélni esetükben, bárhogyan is alakítják turista útjukat?

14. Ez különösen nyilvánvaló a távoli távoli szigeteken, mint például a Galápagos -szigeteken és a Hawaii -szigetcsoporton, amelyek nagy távolsága Amerikától és Ázsiától azt jelenti, hogy az érkező gyarmatosítóknak alig vagy egyáltalán nincs lehetősége párosodni a kontinenseken maradt egyedekkel. /Attól még ugyanarról a fajról van szó. Ha sörénye van, patája és nyerít, az ló. Legfeljebb a lovaknak egy fajtája vagy alfaja alakul ki./

14. Kérdéskör: Ha megszakad köztük az összeköttetés, az miért változtatna azon a tényen, hogy ugyanazon turista csoport tagjai, csak akadályozva vannak egymással kommunikálni, vagy maguk döntenek így?!

15. A hegyek, folyók, tavak és más természetes akadályok szintén földrajzi elkülönülést jelentenek az egykor ugyanazon fajhoz tartozó populációk között. /Nem csak egykor tartozó ugyanazon faj, hanem most is. Az evolúciós filozófia már érezteti a hatását. Ha viszont az elnevezéseken lovagolnak, az elméletileg tényleg új faj, vagyis nem ló. Inkább lóvá tevés./

15. Kérdéskör: Az akadályok miért a csoporthoz tartozásban okoznának változást, miért nem a kommunikációban? Ha keresnék őket, nem ugyanannak a csoportnak kétfelé osztódott tagjait keresnék?

​16. Közös szerkezetek

A paleontológiából származó általános származásra vonatkozó következtetéseket megerősíti az összehasonlító anatómia. Például az emberek, az egerek és a denevérek csontvázai feltűnően hasonlóak, annak ellenére, hogy ezek az állatok eltérő életmódot folytatnak, és változatos környezetben élnek. /Ugyanolyan kerék van számtalan közlekedési eszközben, attól még nem származik egyik a másikból. A tervező használja a kereket annyiféle termékben./

16. Kérdéskör: Ha valaki műanyag flakonból iszik ugyanazon műanyag burkolatú telefonja műanyag gombjainak nyomkodása közben, az indok lenne azt feltételezni, hogy a műanyag alkatrészek származása létrehoz bármilyen összekötő kapcsot ezen eszközök között?

17. Ezen állatok levelezése csontonként megfigyelhető a test minden részén, beleértve a végtagokat is; mégis valaki ír, egér fut, denevér pedig csontokból épített szerkezetekkel repül, amelyek különböznek egymástól, de hasonlóak az általános szerkezetben és egymáshoz viszonyítva. /Közös terv alapján készültek./

17. Kérdéskör: Miért nem a funkció betöltésén van a hangsúly, miért az azonos alapanyagon? Aki erre teszi a hangsúlyt, nem azt akarja indomináns tényezővé tenni, hogy a hangsúly az alapanyagot összekötő tervező szellemen van, és nem a puszta alapanyagon?!

18. A tudósok az ilyen szerkezeteket homológiának nevezik, és arra a következtetésre jutottak, hogy legjobban a közös származással magyarázhatók. /Filogenetikai koncepció szerint meghatározott hasonló jellegek, amelyek többé vagy kevésbé módosult formában öröklődnek tovább attól a közös őstől, ahol a jelleg először kialakult. Lényegében az anyagelvűek jutottak ilyen következtetésre, és az akadémiai tudomány fellegvárában a tudománynak ez a bigott koncepciója dívik./

18. Kérdéskör: A műanyaggal, mint alapanyaggal magyarázhatók a különböző, abból készült szerkezetek? És hol van a tervezés és gyakorlati kivitelezés folyamata mögötti kreativitás bekalkulálása?

19. Összehasonlító anatómusok vizsgálják az ilyen homológiákat, nemcsak a csontszerkezetben, hanem a test más részeiben is, és hasonlóságokból dolgozzák ki az összefüggéseket. /Természetesen a saját elképzeléseik szerint./

19. Kérdéskör: A szélkamrákban kikísérletezett berendezésekben mi a lényeges momentum: - az alapanyagok, hogy miből vannak, vagy az irányított folyamatok, amelyeknek tervezett haszna a végtermék? A lehetséges összefüggések, amiket különböző konstrukciókban alkalmaznak, miből vezethetők le, az alapanyagok esetleges közös voltából, vagy a tudatos felhasználásuk hasznosságából?

20. Fontos következtetéseket vonnak le az evolúciós történelem részleteire vonatkozóan, amelyek összehasonlíthatók a paleontológiai feljegyzésben szereplő ősformák sorrendjével. /Az evolúciós történelem paleontológiai feljegyzései nyilván összhangban vannak az általuk kialakított következtetésekkel. És vice versa./

20. Kérdéskör: Hogy mikor használták fel az alapanyagokat és azoknak felhasználási sorrendjét milyen szempontok szerint állítják össze utólag, azoknak összefüggéseit a felhasználók döntik el, vagy a felhasznált nyersanyagok diktálják, azok tulajdonságaiból adódnak? Ha a felhasználók döntik el, akkor az alapanyagok és azok felhasználási idejéből és sorrendjéből adódó következtetések miért nem azoknak kompetenciái, akik ezt megteszik, miért következnének ezek pusztán a felhasznált alapanyagok idő és tárgyi adatainak indokoltságából?

21. A molekuláris evolúciós adatok ellensúlyozzák az "intelligens tervezési elmélet" elnevezésű állítást. /Nem az adatok ellensúlyozzák, hanem az adatokból levont egyoldalú következtetések./

21. Kérdéskör: Egy bonyolult folyamat történésében szereplő adatokat hogyan lehet szembeállítani annak fontosságával, aminek köszönhető a bonyolult folyamat végbemenése? Egy számítógép szerkezeti felépítése és összhangjából történő működése hogyan egyensúlyozza a számítógép megtervezésének szükségességét, amikor emögött teljesen jogos és következetes intelligens tervezési elméletet feltételezni? De nem csak feltételezni, hanem annak gyakorlati indokoltságához feltétlenül ragaszkodni!

22. Ennek az elképzelésnek a hívei azzal érvelnek, hogy a szerkezeti összetettség bizonyítja Isten közvetlen kezét az olyan szervezetek létrehozásában, mint amik ma láthatóak. /Nyilván a saját teóriáikat nem tekintik elképzeléseknek, mindazonáltal a szerkezeti összetettség tervezést igényel. Bármely összetett szerkezetépítési feladat megoldása, kivitelezése. mérnöki munkát igénylő, ezért megfelelő iskolákban képzik a szakembereket: „A hallgató  az  előadásokon  elhangzó  fogalmak  és  összefüggések  a  gyakorlatokon és az otthoni felkészülés során történő alkalmazásával elsajátítja az összetett szerkezetek tervezésének mechanikai alapjait. Megismerkedik a szerkezetek statikájával, használati határállapotok kérdéskörével, a végeselem módszer alapjaival.” /Gépészmérnöki alapképzési szak/ [3.]

Az élő szerkezetek sem mások, és attól, hogy élnek, a szerkezeti felépítésüknek a gigantikus intelligenciát igénylő ráadása. A tornyok/hidak kilengése a tervező intelligenciát bizonyítja, ugyanez élőben nem bizonyíthat tervezetlenséget, csak a tényektől elrugaszkodottak körében./

22. Kérdéskör: Ha bármilyen szerkezeti összetettség nem bizonyít háttér rendszer-szervezést, és nincs is rá szükség, akkor a gyakorlatban miért épül bármilyen szerkezeti összetettség rendszer-szervezésre?! Ha az elmélet nem építi fel a gyakorlatot /a rendszer-szervezés hiánya a szerkezeti összetettséget/, akkor szükségszerűen nem cáfolja azt /hogy felépül bármilyen szerkezeti összetettség rendszer-szervezés nélkül/? Meg kell hogy cáfolja, vagyis szükség van rá!

Nyilván a szervezés szükségessége önmagában nem határozza meg a szervező kilétét, hanem az a szervezettség fokából kikövetkeztethető, hogy milyen szintű intelligenciát igényel. Az összetett szerkezetek információtartalmát IQ tesztre kell kivetíteni, és máris bizonyítékot kapunk a háttértervező intelligenciaszintjéről. Nem véletlen, hogy a tudomány ezt az IQ tesztet soha nem végezte el, és nincs is szándékában elvégezni?

23. Ezek az érvek a 18. századi klerikus William Paley érveit tükrözik, a!ki úgy vélte, hogy a gerinces szemet bonyolult szervezése miatt kifejezetten a mindenható Teremtő tervezte meg jelenlegi formájában. /Nem érdekes, hogy kifejezetten ellene vannak a tervezésnek, ennyi erővel mellette is lehetnének, csak ahhoz másféle gondolkodás szükségeltetik, ami nincs nekik. Nézzünk egy festményt: „Camille Pissarro: Jalais-hegy, Pontoise” - Ez a mű megalapozta Pissarro státuszát mint a vidéki francia táj innovatív festője. Az 1867-es festmény Párizstól északnyugatra található falvát ábrázolja. Emile Zola kultúrakritikus és francia szerző méltatta ezt az egyedülálló műalkotást, és a modern tájképfestészet tökéletes példájaként jellemezte, amely az erőt és az életet ábrázolja. /Metropolitan Művészeti Múzeum/

Az ateista tudomány művelői számára a biológiai élővilág teljessége nem alapozta meg tervezője és kivitelezője státuszát, hanem inkább a véletlen, értelmetlen, cél nélküli létezés státuszát. Mindez nem a tervezettség paramétereinek hiányát mutatja minkét esetben, hanem a látásmód korcsosulását azok részéről, akik a bonyolultságot a véletlennel mérik. Lám, a kezdetben tervezett szem el is korcsosulhat, a látásmód helytelensége lerontja a látás szellemi és fizikai paramétereit. Ámbár ez a kancsalság inkább lelki eredetű, amely nem tűri a szellemet maga felett, inkább tulajdonít mindent a nyers anyagnak, amit maga alá gyűrhet./

23. Kérdéskör: Bonyolultan szervezett egységek esetén miért cáfol bárki is a tervező személye ellen, miért nem a tervezés indokoltságára vagy indokolatlanságára összpontosít? A szervezett egységek mögött a hangsúly a szervezés szükségességén van, vagy azon, hogy a szervezett egység milyen anyagból épül fel?

24. Az intelligens tervezés hívei azzal érvelnek, hogy a molekuláris szerkezetek, például a DNS, vagy a molekuláris folyamatok, mint pl. a sok lépés, amelyen a vér keresztülmegy alvadásakor, annyira redukálhatatlanul összetett, hogy csak akkor tud működni, ha az összes összetevő egyszerre működik. /Nem csak a véralvadásról van szó, hanem egyáltalán a vérről, mint az élet fenntartó elvről, a vér összetevőiről és a teljes vérkeringési rendszerről, amely annyiféle élőlényben annyiféle módon működik. Több ezer csodálatos dolog zajlik egyetlen vércseppben. Az immunrendszer nem különálló entitás vagy szerv, hanem valójában sok szerv és sejt komplex tömbje. Tudatunk és utasításunk nélkül minden egyes sejt percenként ezernyi bonyolult kémiai reakcióval pulzál!

A kardiovaszkuláris rendszer, a szervek és az erek hatalmas hálózata, amely egyben szállító és hulladék-eltávolító rendszerként is működik a szervezet számára. A vénás vér a szívbe áramlik, és a test ereiben lévő szelepek fenntartják az egyirányú áramlást. Hogy annyiféle szívbetegség létezik, mutatja, hogy a rendszer a test egészével összhangban az egészség fenntartására van kihegyezve, kiegyensúlyozva. A betegségek az összhang szétesését mutatják, tehát először a rendszert össze kellett rakni. Erre szolgál a véletlen. - a mi a legfőbb materialista szemszög. –

Ellenben, bármit próbálnak lemásolni ebből a rendszerből, bevetik a legkorszerűbb tervezési eljárásokat és technikákat. Mégis az eredetinek a nyomába sem érhetnek./

24. Kérdéskör: Az evolúció eléggé bonyolult folyamat ahhoz, hogy csak akkor tudjon működni, ha az összes összetevője egyszerre jelen van és egyszerre működik: /reprodukció, mutáció, variálódás, természetes kiválasztódás, öröklődés/. Az élőlények felépítésének bonyolultsága az őket fenntartó rendszer tükörképeként ugyanúgy igényli a benne végbemenő biokémiai folyamatok összes összetevőjét és összehangolt működését, mivel ha a rendszer hozta létre az összes alkatrészt, ill. a rendszer közreműködése által létezik, akkor mindegyik szükséges annak működéséhez, különben nem hozta volna létre.

Hasonlóképpen miért vásárolná meg a háziasszony a franciasaláta összetevőit a piacon, ha azok mindegyike nem volna szükséges a franciasalátához?! Ha azt készít, nem fog még olajbogyót is venni, amikor arra nincs szükség, viszont mindent vesz, ami ahhoz kell. Ha egy élőlény /fajpopuláció/ ma minden összetevője által működik, akkor az a múltban sem lehetett másként. Ha valamilyen alkatrésze vagy tulajdonsága a maihoz képest hiányzott /vagy más volt/, akkor az evolúciós mechanizmus annak a környezeti feltételnek /szelekciós nyomásnak/ a függvényében működtette, de akkor is az összes szükséges alkatrész által működtette, mert mindennek egyszerre jelen kellett lenni, és a folyamatban részt venni a redukálhatatlan /alkatrészekre nem bontható/ összetettség/ szerint.

Ennélfogva amik ma az élőlényekben mint anyagi alkatrészek és biokémiai folyamatok vannak, azoknak szükségszerűen tervezetteknek kell lenniük, hiszen a programozott összehangoltságuk a záloga az egészséges működésüknek és fennmaradásuknak. Az esetleges betegségük pont azoknak hiányából adódik, hogy valamilyen összetevőjük hiányzik, vagy nem jól, nem összhangban működik.

Tehát a molekuláris szerkezetek és folyamatok minek léteznek, ha az általuk működtetett élőlényekhez nem szükségesek? Ha az evolucionisták érveket fogalmaznak meg a teremtés ellen, és azt állítják, hogy azoknak bizonyos részei nem feltétlenül szükségesek az istentagadáshoz, akkor egyáltalán minek gondolják ki, minek hozzák létre őket?

25. Az intelligens tervezés hívei azt mondják, hogy ezek a szerkezetek és folyamatok nem alakulhattak ki a természetes szelekcióra jellemző lépcsőzetes módban. /Az első sejt állítólagos megjelenése előtt értelemszerűen nem történhetett természetes szelekció, hiszen kiválasztódásról csak osztódásra képes szervezetek esetén beszélhetünk, olyan DNS-el rendelkező sejtek esetén, amelyek át tudják adni a genetikai változásokat az utódjaiknak. DNS nélkül nincs osztódás, osztódás nélkül nincs mutáció, mutáció nélkül nincs természetes kiválasztódás. Ha valaki a kiválasztódással vagy mutációval akarja megmagyarázni a DNS megjelenését, akkor eleve feltételezi annak létét, aminek az eredetét meg akarja magyarázni. A szerkezetek és folyamatok pedig a DNS genetikai programjában rögzítve vannak.

A DNS egyszerre bonyolult és specifikus. Az információk elrendezése hihetetlenül összetett, lehetetlenné teszi az elrendezés puszta véletlenszerű elszámolását. A genetikai kód nem a nyers kémia eredménye, hanem a riboszómában található bonyolult dekódoló mechanizmus eredménye. Nincs olyan unintelligens ok, amelyről valaha is megfigyelték volna, hogy az élethez szükséges szó szerinti enciklopédikus információknak akár kis részét is előállítsa.

A kód csak akkor fordítható le, ha a fordítás bizonyos termékeit használjuk. Ez egy zavaró kört jelent a genetikai kód keletkezésének modelljének vagy elméletének megalkotására tett bármilyen kísérletre. A DNS nem épül fel a fehérje gépezetek nélkül, és a fehérjék nem alakulnak ki a DNS utasításai nélkül. Egy ilyen rendszernek teljesen működnie kell, mielőtt egyáltalán működhetne, ezt a tulajdonságot visszavonhatatlan összetettségnek nevezik. Ez azt jelenti, hogy lehetetlen természetes változatokkal felépíteni apró változtatásokon. A lépcsőzetes mód csak az ateista fantáziában létezik./

25. Kérdéskör: Ha a működést összetett szerkezetek és folyamatok biztosítják, akkor ez a rendszer nyilvánvalóan természetes kiválasztódásra alkalmas állapotban van. De hogyan lehet ez alkalmas a kiválasztódásra, ha mondjuk 10 lépcsőfok kell a kiválasztódási szinthez? Ez esetben 9 lépcsőfokon hiányzik a kiválasztódási szint. Ha meg rögtön kész az összetett szerkezet és a működési folyamat, akkor nincsen lépcsőzetes kiválasztódás.

Összetett szerkezet nem alakulhat ki lépcsőzetesen, csak az összetett szerkezet alkatrészei – alkatrészeket meg nem választhat ki a természetes kiválasztódás, mert önmagukban nem tudják biztosítani a működést, csak ha összhangban működnek. Egy alkatrész vagy részfunkció önmagában való kiválasztása meg pontosan a kiválasztással ellentétes, mert ha nem része az összetett szerkezetnek, akkor azzal ellentétes, annak működését hátráltatja.

26. Azokat a szerkezeteket és folyamatokat azonban, amelyekről azt állítják, hogy „redukálhatatlanul” komplexek, általában nem vizsgálják közelebbről. /Mondjuk, ha a műszívet közelebbről vizsgáljuk, ezt találjuk: „A teljes mesterséges szív azonban még mindig olyan bonyolult technikai kivitelezést kíván, hogy a legtöbb cég inkább a keringéstámogató rendszerek fejlesztésére összpontosít…” [4.] – Elég komplex ahhoz, hogy a bonyolultsága elriassza őket a kifejlesztéstől, de nem elég komplex ahhoz, hogy az evolucionistákat elriassza a magától való keletkezéstől!/

26. Kérdéskör: Ha nem vizsgálnák közelebbről a működő folyamatokat, honnan tudnák, hogy azok összetettek? Nem pontosan a vizsgálat által derül ki, hogy a működés mögött komplexitás van?!

27. Helytelen például azt feltételezni, hogy egy összetett szerkezet vagy biokémiai folyamat csak akkor tud működni, ha minden összetevője jelen van és úgy működik, ahogy ma látjuk. /Akkor nézzük ezt: Teljesen független nukleinsav rendszer vezérli a rendeltetés szerinti életfolyamatokat. „Ha megnevezett, pontosan definiált nukleotidokból 100 db van, hányszor kell próbálkoznia a véletlennek, hogy egy, és csakis egy meghatározott szerkezetű jöjjön létre?

100 nukleotid esetében 10/158-on /mínusz/ a valószínűsége annak, hogy 100 különböző nukleotidból, de ugyanabból a 100-ból, egy pontos nukleinsav rész jöjjön létre. Ha föld és a nap közötti távolságot milliméterben fejezzük ki, az csak 10/12-en milliméter. Ehhez viszonyítva mekkora a 158? Elképzelhetetlen szám. Kb. a galaktikánk átmérője milliméterben. És ha valaminek a valószínűsége 1/10 a 158-on, az ZÉRUS! Tegyük fel, hogy van 100 nukleotid. Véletlenül elsőre eltalálja azt a struktúrát. És akkor mi van? Van egy darab. És kellene több tíz millió! Egészen biztos, hogy soha többet még egyszer nem fog előfordulni.

A pontos szerkezetű nukleinsavak véletlenszerű létrejötte NEM LÉTEZHET! Anélkül nincsen anyagi életstruktúra. És a nukleinsav még csak az egyik feladat, meg kell gyártani a fehérjéket, a hormonokat, a cukrokat, a zsírokat, mindent. Ez a élő kémiai képe. Okszerű események mögött nem lehet a véletlen!” /Baumann Miklós: Keletkezés vagy teremtés [5.])

Az életfunkciók DNS általi kialakítása - nukleotidok kapcsolódása - eléggé összetett ahhoz, hogy feltételezzük a működéséhez az irányító intelligenciát. És akkor még ehhez képest hol van a sejt komplex funkcionális összetettsége és azok programozott szervezettsége? Az evolúció a maga utólagos, DNS-be épített lehetőségeivel meg sem tud mozdulni, amikor már mindezeknek működésképesnek kell lenniük. Erre mondja az evolucionista hisztérikum, hogy helytelen feltételezni a működéshez szükséges összetevők jelenlétét.

Az evolúció a DNS által idomítva van molekuláris programutasítások végrehajtására, amihez eszközöket is kapott, nem pedig utólag fejlesztette ki az eszközeit, Ha ezek az összetevők nincsenek meg, akkor mit produkál az evolúció utólagosan kreált fajfejlesztő mechanikája? Nulla teljesítmény a mikroszkóp alatt, közelebbről vizsgálva.

A DNS programban végbemenő másolási hibák utólagosan kiválasztódott mutációs, véletlenszerű előnyei adnák az alapot az evolúcióra, mivel mutáció nélkül az evolúció nem létezhet! Az evolúciós folyamat honnan veszi a mutációs eltérések /genetikai betűk sorrendváltozásának/ előfordulási lehetőségét, amit utólag használ föl, mint eszközt?

Bármilyen utólagos mutáció /az öröklődő anyag hirtelen változása/ nem hozhatja létre azt a genetikai alapbázist, amiben a mutáció először végbemegy, ami az effajta evolúció képzeletbeli motorja lenne, aminek nyersanyagát szolgáltatná.

Az evolúció csak akkor tud működni, ha minden összetevője jelen van.

Erre mondja, hogy helytelen azt feltételezni, egy biokémiai folyamat csak akkor tud működni, ha minden összetevője jelen van. Az evolúció a biokémiai szervezetben megy végbe. Állítják, a Földön élő összes élőlény biokémiája hihetetlenül hasonló, de ha nincs jelen az evolúció minden összetevője - ami által működik -, akkor hogyan működik? Saját működését is megkérdőjelezi a materialista bölcselkedés. Ez akkora öngól, hogy még a hálót is szétszaggatja!/

27. Kérdéskör: Akkor minek létezik az összetett szerkezet és a biokémiai folyamat minden összetevője, ami működteti a folyamatot, ha mindezek nélkül is működik a folyamat? Akkor teljesen felesleges amit és ami által működést látunk. Ha egy gépkocsi motorház tetejét felnyitjuk, és a benne lévő alkatrészek egy részét kiszedjük, és úgy is minden jól működik, akkor feleslegesen cipeli az autó az össztehernek mondjuk a ¼ részét.

Ha azt feltételezi valaki, hogy az összetett rendszer akkor is működik, ha nem összetett, akkor maga alatt vágja a fát, mert akkor az az evolúcióra is érvényes kell hogy legyen, mert az is összetett rendszer /reprodukció, mutáció, variálódás, természetes kiválasztódás, öröklődés/ szerint működik – vagy nem működik. Melyiket veszi ki úgy, hogy még mindig működik?

A 2. rész következik.