Evolúció
kép forrása: https://pixabay.com/en/genetic-modification-mutant-mutation-549889/
Az
evolúció elmélete a mai tananyag része. Charles
Darwin állította,
föl, lényege az, hogy az élőlények fejlődés során jöttek
létre, és egyre tovább fejlődnek. Az elméletnek ellentmond, hogy
soha
senki nem látott sem közbenső állapotban levő élőlényt, sem
lényegi minőségi átalakulást.
Az evolúció elképzelt működése
A
neodarwinista modell, ami ma az evolúció "élvonalának"
számít, azzal érvel, hogy az élet két természetes mechanizmus:
a "természetes kiválasztódás" és a "mutáció"
révén jött létre. Az elmélet alapja a következő: a természetes
kiválasztódás és a mutáció egymást kiegészítő folyamatok.
Az evolúciós változások forrása a véletlen mutáció, amely az
élőlények genetikai szerkezetében következik be. A mutáció
által kialakított tulajdonságok a természetes kiválasztódás
révén maradnak meg vagy tűnnek el, és ez által fejlődnek az
élőlények."
Amikor
közelebbről is megvizsgáljuk ezt az elméletet, láthatjuk, hogy
egyáltalán nem létezik ilyen evolúciós mechanizmus, mert sem
a természetes kiválasztódás, sem a mutáció nem támasztja alá
azt, hogy az élőlények különböző fajai egymásból fejlődtek
volna ki.
Természetes kiválasztódás
A
természetes kiválasztódást, a természet egyik folyamatát már
Darwin előtt is ismerték a biológusok, és úgy határozták meg:
"olyan mechanizmus, amely változatlan állapotukban tartja
fenn a fajokat, és megakadályozza leromlásukat". Darwin
volt az első ember, aki feltételezte, hogy ez a folyamat evolúciós
erővel bír, és aztán egész elméletét erre a feltételezésre
építette fel. A könyvének adott cím is mutatja, hogy a
természetes kiválasztódás volt Darwin elméletének alapja: A
fajok eredete, természetes kiválasztódás útján. Azonban Darwin
óta egyetlen apró bizonyíték sem merült fel arra, hogy az
élőlények a természetes kiválasztódás segítségével
fejlődtek ki. Colin Patterson, az angliai Természettudományi
Múzeum vezető paleontológusa, aki mellesleg tekintélyes
evolucionista, hangsúlyozza, hogy a természetes kiválasztódásról
sohasem bizonyították be, hogy lenne ereje az élőlények
fejlődését előidézni:
"Soha
senkinek sem sikerült új fajt létrehoznia természetes
kiválasztódás révén. Még csak a közelébe sem jutottak soha,
és a neodarwinizmusban erről zajlik a legtöbb vita".
A
természetes kiválasztódás elve szerint azok az egyedek, amelyek a
legalkalmasabbak az adott környezetben való túlélésre,
fennmaradnak azáltal, hogy a túlélésre képesebb utódaik
lesznek, míg azok, amelyek nem alkalmasak a túlélésre,
elpusztulnak. Például ha van egy szarvascsorda, amelyet
vadállatok fenyegetnek, akkor természetesen azok az egyedek fognak
életben maradni, amelyek gyorsabban tudnak futni. Ez igaz. De
akármeddig is folytatódik ez a folyamat, a szarvasokat nem fogja új
fajjá változtatni. Lehet, hogy gyorsabban fognak futni, de a
szarvasok akkor is szarvasok maradnak. Ha megvizsgáljuk azt a
néhány példát, amelyet az evolucionisták hoztak fel a
természetes kiválasztódásra, akkor látni fogjuk, hogy ezek nem
mások, mint puszta megtévesztési kísérletek.
Ipari melanizmus
1986-ban
Douglas Futuyma kiadott egy könyvet, Az evolúció biológiája
címmel, amelyet az egyik olyan forrásként tartanak számon, amely
a legegyértelműbben magyarázza a természetes kiválasztódás
útján végbemenő evolúciót. A leghíresebb példa ebben a
témában az éjjeli lepkék pigmentációja, ami jelentősen
sötétebbé vált az angliai ipari forradalom során. Ezt a
történetet számtalan biológiakönyvben megtaláljuk, nemcsak
Douglas Futuyma könyvében.
A
történet a brit fizikus és biológus, Bernard Kettlewell 1950-es
években végzett kísérletein alapul, és az alábbiak szerint
foglalható össze:A beszámoló szerint, az ipari forradalom
kezdetén a Manchester környéki fák kérge meglehetősen világos
volt. Emiatt a fakérgen pihenő sötét pigmentációjú
(melanisztikus) éjjeli lepkéket könnyen észrevették a velük
táplálkozó madarak, és ezért nagyon kevés esélyük volt a
túlélésre. Ötven évvel később, azokban az erdőségekben,
amelyekben az ipari szennyezés kiirtotta a zuzmókat, a fák törzse
sötétebbé vált, és ezért a világos színezetű lepkék
kerültek nagyobb veszélybe. Ennek eredményeként csökkent a
világos színű lepkék populációja, ám növekedett a sötét
színűeké. Az evolucionisták szerint ez hatalmas bizonyíték az ő
elméletükre. Az evolucionisták ebben a történetben keresnek
menedéket, és ezt használják kirakatként annak bizonyítékára,
hogy a világos színű lepkékből hogyan "fejlődtek ki"
a sötét színűek.
Ennek
ellenére egyértelmű, hogy ezt a jelenséget nem lehet az evolúciós
elmélet bizonyítékaként felhasználni, hiszen a természetes
kiválasztódás nem hoz létre olyan új formát, amely nem létezett
korábban. A sötét színű lepkék ott voltak a lepkepopulációban
már az ipari forradalom előtt is. Csak a különböző színű
egyedek aránya változott a populáción belül. A lepkéknek nem
fejlődött ki új tulajdonságuk vagy új szervük, amely által új
faj jöhetne létre. Ha egy lepkét valamilyen más fajjá akarnánk
változtatni, például madárrá, akkor meg kellene változtatnunk a
génállományát. Vagyis teljesen új genetikai programot kellene
létrehozni számára, amely tartalmazza a madár fizikai jellemzőit.
A pillangók
Az
angol ipari forradalom pillangóinak példája a természetes
kiválasztódás során történő evolúció legfontosabb
bizonyítékát képezi. Pedig semmiféle fejlődésről nincsen szó,
hiszen új lepkefaj nem jött létre. Balra a fák és a
rajtuk levő lepkék ipari forradalom előtti, jobbra pedig az ipari
forradalom utáni állapota látható.
Ezt
a választ adhatjuk az evolucionisták történetére az "ipari
melanizmusról". Van azonban a történetnek egy másik,
érdekesebb oldala is: nemcsak maga a magyarázat, hanem a
történet is hamis! Ahogy a molekuláris biológus, Jonathan
Wells magyarázza Az evolúció ikonjai című könyvében, a sötét
színű lepke története, amely minden evolúciós szemléletű
könyvben megtalálható, és ezért maga is az evolúció egyik
"ikonjává" vált, nem tükrözi a valóságot. Wells
leírja könyvében, hogy Bernard Kettlewell kísérlete, amelyet
az elmélet "tudományos bizonyítékának" neveznek,
valójában tudományos botrány. Ennek a botránynak néhány
lényeges pontja:
Megfigyelések
- Számos, Kettlewell után végzett megfigyelés bizonyította, hogy ennek a lepkefajnak csupán egy típusa pihent a fakérgen, a többség jobban szeretett kis vízszintes ágak alá húzódni. 1980 óta nyilvánvalóvá vált, hogy ennek a lepkefajnak az egyedei normális esetben nem időznek a fakérgen. 25 éves kutatómunka után számos tudós, köztük Cyril Clarke és Rory Howlett, Michael Majerus, Tony Liebert, és Paul Brakefield vonta le a következtetést: "Kettlewell kísérletében a lepkéket arra kényszerítették, hogy a normálistól eltérő, atipikus módon viselkedjenek, ezért az eredmények tudományos szempontból nem elfogadhatóak".
- A Kettlewell eredményeit felülvizsgáló tudósok még ennél is érdekesebb eredményekre jutottak! Jogosan várhatnánk el, hogy a kevésbé szennyezett vidéken a világos színű lepkék legyenek többségben. Ezzel épp ellenkezőleg, Anglia szennyezetlen vidékein négyszer annyi sötét színű lepkét találtak, mint világosat. Ez azt jelenti, hogy a fatörzsek és a lepkék színe között semmiféle összefüggés nincs, hiába állítja ezt Kettlewell és csaknem minden evolucionista forrás.
Csalások
A
további kutatások felfedték a tudományos botrány mélyebb
dimenzióit: a "fatörzsön pihenő lepkék", amelyeket
Kettlewell fotózott le, valójában nem is éltek. Kettlewell
elhullott példányokat ragasztott vagy tűzött fel a fatörzsekre,
és úgy fotózta le őket. Valójában nagyon kevés esélye
lett volna arra, hogy ilyen fényképeket készítsen, hiszen a
lepkék nem a fatörzsön szeretnek pihenni, hanem a kis ágak és
levelek alatt.
Ezekre
a tényekre csak az 1990-es évek végén jött rá a világ
tudományos közössége. Az ipari melanizmus mítoszának
összeomlása, amely addig az egyik legértékesebb forrása volt a
"bevezetés az evolúcióba" témájú előadásoknak,
igencsak kiábrándította az evolucionistákat. Egyikük, Jerry
Coyne, meg is jegyezte:
Kiábrándultság
"Saját
reakcióm arra a kiábrándultságra emlékeztetett, amikor hatéves
koromban rájöttem, hogy az ajándékokat nem a Mikulás hozza,
hanem az apám."
Így
hát a "természetes kiválasztódás leghíresebb példája"
a történelem szemétdombjára került, amikor kiderült róla, hogy
nem más, mint tudományos botrány.
És
ez elkerülhetetlen volt, mert a természetes kiválasztódás nem
az "evolúció működése", bármit állítsanak is az
evolucionisták. Nem képes új szervet teremteni egy élőlényben,
eltávolítani egy meglévőt, vagy az élőlényt más fajjá
alakítani.
Megmagyarázhatja-e a természetes kiválasztódás az élőlények bonyolultságát?
A
természetes kiválasztódás egyáltalán nem támogatja az evolúció
elméletét, mert ez a mechanizmus nem képes bővíteni vagy
javítani egy faj genetikai információit. Arra sem képes, hogy egy
fajt egy másik fajjá alakítson át: a tengeri csillagot hallá, a
halat békává, a békát krokodillá, vagy a krokodilt madárrá.
Az ugrásszerű evolúció legnagyobb védelmezője, Gould, az
alábbiakat írta a természetes kiválasztódás zsákutcájáról:
A
természetes kiválasztódás semmit sem használt az evolúciós
elméletnek. Hiszen ez a mechanizmus soha nem gazdagítja egy faj
genetikai kódját és nem idéz elő fejlődést. Soha nem hoz létre
újabb fajt. Vagyis nem képes a tengeri csillagot hallá, a halat
teknősbékává, a teknősbékát krokodillá, a krokodilt pedig
madárrá változtatni.
A nem életrevaló egyedek kiküszöbölése
"A
darwinizmus lényege egyetlen jelmondaton alapszik: a természetes
kiválasztódás az evolúció folyamatát előrevivő alkotó erő.
Azt senki sem tagadja, hogy a természetes kiválasztódásnak
megvan a negatív szerepe, amennyiben kiküszöböli a nem életrevaló
egyedeket. A darwini elmélet feltételezi és megkívánja, hogy
ugyanez az erő létrehozza az életrevalókat is."
Tudatos tervező erő?
A
másik félrevezető módszer, amit az evolucionisták alkalmaznak a
természetes kiválasztódással kapcsolatban az, hogy próbálják
úgy beállítani, mintha tudatos tervező erő lenne. A
természetes kiválasztódásnak azonban nincs tudata. Nincs akarata,
amellyel el tudná dönteni, hogy mi a jó és mi a rossz az
élőlényeknek. Ezért a természetes kiválasztódással nem
magyarázható a biológiai rendszerek és szervek elképzelhetetlen
bonyolultsága. Ezek a rendszerek és szervek nagyszámú
részegységből állnak, és ha akárcsak egyetlen egység hiányzik
vagy működésképtelen, akkor használhatatlanná válnak. Például
az emberi szem sem működik, ha minden részlete nincs pontosan a
helyén.
Ebből
következik, hogy annak az akaratnak, amely összeállítja ezeket
az egységeket, előre kell tudnia a jövőt, és már kezdettől azt
az előnyös tulajdonságot kell szem előtt tartania, amely a végén
ki fog alakulni. Mivel a természeti folyamatoknak nincs tudatuk vagy
akaratuk, ilyesmire nem is képesek. Ez a tény, amely egyben az
evolúciós elmélet alapjait is lerombolja, Darwint is aggasztotta:
"Ha be lehetne bizonyítani, hogy bármilyen komplex szerv
létezett, amely nem jöhetett létre számos, egymást követő apró
változás útján, elméletem teljesen összeomlana".
Csak eltűnés
A
természetes kiválasztódás által csak a torz, gyenge vagy
életképtelen egyedek tűnnek el egy adott fajból. Nem képes új
fajt, új genetikai információt vagy új szerveket létrehozni.
Vagyis nem viszi előre a fejlődést. Darwin elfogadta ezt az
igazságot, amikor azt írta: "A
természetes kiválasztódás semmit nem tehet, amíg új, kedvezőbb
változatok nem bukkannak fel". Ezért volt szükség
arra, hogy a neodarwinizmus a mutációt tegye meg a természetes
kiválasztódás mellett az evolúció másik fő előmozdítójának,
mint "az előnyös változatok felbukkanásának okát".
Azonban, ahogy azt hamarosan látni fogjuk, a mutáció csak káros
változásoknak lehet az oka.
Marxizmus
és Darwinizmus
Marx
Károly
nyíltan
elismerte, hogy Darwin elmélete a materializmus és ebből
kifolyólag a kommunizmus szilárd alapjául szolgál. Marx,
Darwinnal szembeni szimpátiáját azzal is kimutatta, hogy
legnagyobb művét A tőkét (Das Kapital) neki dedikálta. A könyv
német kiadására Marx Károly
a
következőket írta: "Charles Darwinnak, egy rendíthetetlen
hívétől."
/A
vastag betűkkel szedettek utólagos kiemelések/
