szerda

A funkcionális intelligencia

 


Az anyag intelligens bája, az örök szellem mimikája


Az ember bármit /mint alkatrészekből állót/ tervez és aszerint /azok összeillesztésének igénye szerint/ készít, benne van a funkcionális intelligencia, mint névjegy. Ami nem a tudomány tárgyszerűsége vagy adatszerűsége szerint mérhető, hanem az emberi szellem felfogóképessége által. Ami ezt alig nyomon követhető nagyságrendekben meghaladja, ott is ott van a névjegy – a funkcionális intelligencia, csak olvasni kell tudni, az értelmi szemeket kinyitni.

A sakkjáték stratégiája

Az emberi szellem megtervezte a sakkot, gyártott hozzá bábukat, stratégiai pályát, ahol a bábukat futtatja, és ahol az elméjének virtuozitását látható formába öltheti. Észjáték a sakk, a lekövetéséhez is ész kell, nem elég szemlélni, tapintani, fel kell tudni fogni a történések intelligenciával idomított, tudással megregulázott folyamatát, ahogy az az emberi akarat által kiteljesedik.

Két intelligens elme szellemi harca testesül meg a látványban, de ha kivesszük az emberi tudást, az eseményekre fókuszáló értelmet, semmit nem látunk azon kívül, hogy a bábukra ható ellentétes erők által azok ide-oda mozognak, látszólag azonosíthatatlan rend szerinti jönnek-mennek, egyébként nem történik semmi. A folyamat ebben a megközelítésben teljesen mechanikus, úgymond a tudomány eszközeivel mérhető.

Ebből a látvány- és érzékelősíkból az emberi szellem funkcionális intelligenciája képtelen nyomot hagyni a külső szemlélő tárgyszerű vizsgálódásában, s hiába küldi rá a maga által idomított vizsláját, a tudományt, mert az sem talál semmit, a mérhető szagok itt nem számítanak, vagy asztal- szék nyikorgások, ablak-nyitogatások. Van ugyan súlya a bábuk tucatjának, de ezen felül van a mérleggel tettenérhetetlen mélysége és magassága a bábuk egymáshoz viszonyított állásának. Az észjáték hősiessége, amit érzékelni képtelenek a hozzá nem értők, s akiknek nem mérőeszközük a szellemi tudás, a morze-jelek intellektuális befogása, amit sakk nyelven fogalmaz meg az emberi /emberre jellemző/ individualitás.

Az elme univerzumai

A látó-érzékelésnek ez a fajta kiművelése segít tetten érni minden más területen az emberi tervezés kreatív vívmányait, amiket funkcionális szerepet betöltő milliónyi találmányába/alkotásába rejtett, s amikről bizonyságot tesz múlt és jelen történelme, vizuális megközelítés és a tudatos szemlélés letapogatása által.

Első pillanatra nem is gondolnánk, az ókori piramisok célfunkciója, amit betöltött, ugyan az, mint egy költői szófüzér lágy dallamkisugárzása az emberi nyelv érthető hullámhosszán, amit a betűk ugyanúgy közvetítenek, mint a hatalmas kőtömbök a végeláthatatlan sivatagi forróság lihegő árnyékaként. /Mindkettőből ugyanaz a szellem köszön vissza, ami közös bennük./ Amilyen célra lettek létrehozva, ha azt betöltik, bennük lappang láthatatlanul a beléjük oltott, bennük kiteljesedő tudás, aminek csak a hordozóeszköze mérhető, de az intelligens, személyhez kötődő szellemisége mérhetetlen!

Akár egy szó, hogy – szeretlek –, novella vagy regény, egy szerelmi vallomás, finom ételköltemény, drótkerítés az államhatáron, űrrepülőgép, vagy gúnyszavak megfogalmazása az ateizmus provokatív önkarikatúrája által – mind-mind egy-egy tetten ért teremtés, mini-univerzum, amit az ember alkot, formába önt, tudás és tettrekészség szerint funkcionáltat. S ezek mindegyike megtermi gyümölcsét, ahol leképeződik, ahol veszik az adást, ahol figyelnek-fülelnek, s a megértett üzenetet regisztrálják. Te magad vagy – amit alkottál – annak létrehozója, s a bizonyság, hogy létezel visszaköszön abban, amit az elméd s a kezed szándék szerint megtestesített mint végterméket.

A tetteid színvonala a te mércéd, bölcsességed kivetülése eszközbe rejtett funkció-okozásod, ami által letagadhatatlan vagy magadnak/másnak, kép-történésekbe rejtett információ- áramlásnak.

Digitális univerzum

2006-ban 161 exabájt digitális információt hoztunk létre és másoltunk át, tovább folytatva a példa nélküli információnövekedés időszakát. Ez a digitális univerzum mintegy hárommilliószor akkora, mint az összes könyvben leírt információ – vagyis 12 könyvoszlopként képzelhető el, melyek mindegyike 150 millió kilométer hosszú: a könyvoszlop a Földtől a Napig érne. Az IDC szerint a 2010-ben létrehozott és lemásolt információ mennyisége hatszor ekkora, 988 exabájt lesz, 57 százalékos éves összesített növekedési arány mellett.” /NÉPSZAVA, 2007. április 26./

Elképzelhető, hogy ma, 2021-ben hol tart ez a növekedés? – Szinte elképzelhetetlen! Akkor mennyire elképzelhetetlen azon alkotásoknak gigászi információ-mérete, amik körülvesznek bennünket! Lásd Isten információs technológiáját:

"A DNS messze a legkisebb információt tároló rendszer az univerzumban. Még a legegyszerűbb ismert élő organizmusban /szervezetben/ is 482 fehérjét kódoló gén van. Ez összesen 580 000 „betű”, az embereknek minden sejtmagjában három milliárd van. A tűfejű DNS-térfogatban tárolható információk mennyisége megegyezik egy halom papírkötésű könyvvel, amely 500-szor olyan magas, mint a Föld és a Hold közötti távolság, mindegyiknek más, mégis specifikus/egyedi tartalma van." /DNS: csodálatos üzenetek vagy többnyire rendetlenség? - Jonathan Sarfati/ https://creation.com/dna-marvellous-messages-or-mostly-mess#life

Ha az ember által létrehozott információ saját személyes eredetű intelligenciájának bizonyítéka, akkor a génekben tárolt információ az embernél sokkal magasabb rendű személy intelligenciájának a bizonyítéka!

Isten névjegye a funkcionális intelligencia

A Felsőbbrendű lény ott érhető tetten, ahol bármely személy: ruhában ül a házában, miközben érthető nyelven beszél. A ház és a ruha minden alkatrésze mögött ott van a tervező szellem pontról pontra, mint egy ruha varrásánál minden öltés a szellem terméke, amely az öltéseket irányítja. Így a ruha az intelligens szellem terméke. Az érthető szavak egymásutánja ugyanígy.

Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent elkészített, az Isten az.”

(Zsidók 3:4)

Az egész univerzum felépítése /finomhangolása/ az életet szolgálja, ugyanígy a Föld bolygó felszereltsége, amelyben minden összefügg mindennel, akárcsak az élőlények felépítése vagy az ember anatómiája. A szervrendszerek és az azokat kiszolgáló biológiai funkciók teljes skálája, amiből akár csak egy optimálisan funkcionáló szerv hiányzik, az egész nem működik.

Vedd ki a vesét vagy a májat és az élő szervezeti rendszer nem működik, vedd ki a víz tulajdonságát hogy amikor megfagy, a jég feljön a víz tetejére és az élet alul védve van, mert ha ezt kiveszed, az univerzumban minden más hiába van, mert borul az egész. Ha kiveszed a hiénákat és a dögkeselyűket, a dögeltakarítókat, vagy a gilisztákat, meg a gombákat, az egész ökológiai rendszer nem működik. Bármit ami az adott rendszer része, ha kiveszed mint fontos alkatrészt, az egész rendszer hiába van.

Vagyis a rendszer koordinálása mögött ott van az intelligens Tervező szellem, az anyag láthatósága és tapinthatósága mögött ott van az irányító erő, aminek csak a végtermékét látod, de ha nem látod a kész öltöny mögött a szabó összes irányított kézmozdulatát, akkor Istent sem láthatod és magadat az ateista látásmódra kárhoztatod.

A cél-betöltésre mozgósított funkcionális intelligencia az, ami a termék minőségét adja, de nem amit a tudomány mérni tud az eszközei által, mert az csak a hordozórakéta paraméter-terjedelme, hanem ami a rendeltetésszerű működése, amit magába zár. Az anyag intelligens bája, az örök szellem mimikája. Ami láthatatlan ugyan, de nem felfoghatatlan. Letagadható, de tagadása megindokolhatatlan:

Mert a mi az Isten felől tudható nyilván van ő bennök; mert az Isten megjelentette nékik: Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniilik az ő örökké való hatalma és istensége,a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik;úgy, hogy ők menthetetlenek.”

(Róma 1:19-20)



/Funkcionális intelligencia = valamilyen komplex rendszerben, célirányosan megnyilvánuló, szellemi irányító erő./