Vasúti váltó anatómia

Kisiklott a Keletinél egy IC, egy másik majdnem belerohant

A Kolozsvár felől Budapestre tartó Claudiopolis Intercity (IC74) több kocsija is két vágányra haladt be, a szerencsétlenül járt szerelvény előtt a pályaudvarra érkező Tokaj IC éppen meg tudott állni.

Meg nem erősített információink szerint a vasárnap esti baleset azért következhetett be, mert a Keletibe érkező Claudiopolis IC alatt megnyílt egy kitérő. - https://iho.hu/hirek/kisiklott-a-keletinel-egy-ic-egy-masik-majdnem-belerohant-240825

Vasúti váltó anatómia

„Aki balra indexel és jobbra tart, azt politikusnak hívják." /Drábik János/ Aki meg arra indexel, amerre tart, azt vasutasnak.

Általános vasúti ismeretek alapján: Váltónak nevezzük azt a vágányba épített szerkezetet, amely a haladó járműveket jobbra vagy balra más vágányra terelheti.

A váltónak két állása van: a haladó járművet vagy EGYENES-be, vagy KITÉRŐ-be tereli.

Párhuzamos közlekedés estén valamennyi váltónak egyenes állásban kell lenni, így megvalósul az oldalvédelem.

Nem szabad váltót állítani, ha azon jármű halad vagy tartózkodik, illetve a váltó felé jármű közeledik, mivel menet közbeni váltás esetén az eleje erre indul, a vége meg amarra.

Egyenesbe állított váltót nem szabad az érkező szerelvény előtt kitérő irányba állítani, ha a kitérő irányban lévő vágány vonattal elfoglalt. Ez evidens, mégis sok baleset emiatt következik be!

Pontos tervezést igényel a szerkezet, hogy a váltásnál a csúcssínek /amivel a váltás történik/ a helyükre kerüljenek és ott stabilan rögzüljenek. A váltóknál azonban nem elég a csúcssíneket csak átváltani /a váltóvassal "átnyomni/átdobni" a váltót/ hanem rugalmas rezgések megakadályozására a tősínekhez lehetőleg erősen hozzá is kell őket szorítani. Az egyik csúcssínnek tökéletesen kell simulnia az egyik tősínhez, míg a másik csúcssínnek kellő távolságban kell lennie a másik tősíntől. /A két tősín az, amin a szerelvény eredetileg halad./

Nem csak a váltás precíz kivitelezése a fontos, hanem az összes alkatrész anyaga, megmunkált alkata, egymáshoz viszonyított helyzete /stb./ ahol mindent milliméter pontossággal meg kell tervezni. Dinamikus hatások, hajlásszögek, zúzottkő ágyazás, kavicságyazás /stb./, kész matematikai egyenlet mindezek precíz kiszámítása, pontos összehangolása.

Baleseti tényezőt jelent a váltó helytelen állása vagy vonat alatti megnyílása.

A feles állás veszélyének csökkentése fontos a vasútnál! Alapvető követelmény, hogy a feles állás ki legyen zárva. Ha a váltó működésében meghibásodás jön létre vagy külső okok miatt [a csúcssín és tősín közé idegen - oda nem tartozó - anyag /hó, jég, kő, faág, stb. kerül/, a váltót nem lehet teljes egészében átállítani, akkor feles állás jön létre.

„Feles állásban van a váltó, ha bármely ok miatt mind a két csúcssín távol van a tősíntől, illetve a csúcssínrögzítő szerkezet nem került végállásba.” /MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT. F. 2. sz. FORGALMI UTASÍTÁS/ - http://rs1.sze.hu/KO/download/f1f2/f2.pdf

"Feles állás esetén a két kerék a két tősínen marad, minthogy pedig a tősínek egymástól távolodnak, a járómü előrehaladásával a tengely leesik." /A Schilhan-féle váltó/- http://vmek.oszk.hu/10300/10342/10342.pdf

Váltófelvágás az a tiltott cselekmény, amikor a helytelenül álló /feles állású/ váltót a gyök felől haladó jármű kerekei állítják át. Tiltott cselekmény, mert a váltó megsérülhet/megrongálódhat, esetleg a jármű kisiklik.

A csúcssín a tősíntől való megnyílásának, vagyis a feles állás megakadályozására különféle biztonsági megoldások, zárszerkezetek /kampózár, zárnyelv, Spherolock/ szolgálnak.

Egy adott baleset alkalmával pl. a vizsgálatok szerint az alig 40 kilométer/órás sebességgel közlekedő szerelvény egy olyan váltón haladt át, amely nem volt egyik szélső helyzetében sem zárt. A villanymozdony első pár kétoldali kerekei két irányba tartottak a váltó helytelen állása miatt, ezért futott le a gép eleje a sínpárról.

Darwin váltókezelési stratégiája 

Darwin zsenialitása abban öltött testet, hogy képes volt határozottan megragadni a határozatlant!

Aki ismeri a vasúti váltókezelés fentebb /nagy vonalakban/ részletezett tematikáját, az tudja, hogy a két fősín között /amin halad a szerelvény/, található a csúcssín /érthetőbben fogalmazva a váltósín/, aminek jobbra-balra történő mozgatásával lehet a szerelvényt egy másik pályára átállítani. Amikor a váltás történik, arra kell nagyon odafigyelni, hogy a mozgatható váltósín sohase maradjon /akadjon/ meg középen, hanem valamelyik oldalra tökéletesen simuljon/illeszkedjen, ami a szerelvény folyamatos haladását biztosítja. Mivel ha középen a váltósín megakad, akkor a szerelvény alatt a két fősín optimális állapota megváltozik, ami a szerelvény haladását hátrányosan befolyásolja. Tehát a váltósínnek vagy balra, vagy jobbra kell simulnia a fősínhez, attól függ, merre akarjuk terelni a szerelvényt. 

Ha jobbra akarjuk a szerelvényt terelni, akkor a váltósínt a fősín jobb oldalához kell simítani, ha balra, akkor a bal oldalához. Ha meg egyenes pályán akarjuk tartani, akkor a váltót abba a helyzetben kell hagyni, ami a szerelvény egyenes irányba történő haladását nem befolyásolja.

Ha a fősín és a váltósín közé valami kemény tárgy, pl. kő, tégla, stb. kerül, az nagyban akadályozza a váltás sikeres kivitelezését, a váltó sikeres működését, ezért ilyenkor a tárgyat sürgősen ki kell venni a sínek közül. Ha bent marad, az komoly problémát okoz, a szerelvény haladásának gyorsaságától függően. 

Az evolúció törzsfejlődése pontosan ezt a tematikát követné, amikor feltételezzük, hogy egyik fajból évmilliók alatt kialakul egy teljesen új faj, mint ahogy a szerelvény az egyik sínpályáról egy másikra megy át, megváltozik az útiránya. Amikor egy faj új fajjá alakul, az átalakulási fázisa megegyezik a váltósín átállításának fázisával, mondjuk egy vízi élőlény úszója átalakul egy szárazföldi állat lábává, amivel új pályán halad, a tenger helyett a szárazföldön. 

Van azonban itt egy komoly probléma: ahogy a két fősín között a váltósínt nem lehet középső állásban hagyni, hogy ne érintkezzen se balra, se jobbra a fősínnel, az átalakuló élőlény sem lehet középen átalakuló fázisban, hanem vagy az egyik fajhoz kell hogy tartozzon, vagy a másikhoz, köztes állapotban nem maradhat. Mivel az evolúció elmélete szerint a fajok évmilliók alatt alakultak át új fajokká, szükségszerűen kellettek átalakuló fázisok, amikor az élőlények átalakulásban voltak, már nem a régi, de még nem az új, mint amikor a váltósín középen áll, az átváltás kellős közepén. 

Ez azonban egy működésképtelen rendszer, egy élőlény vagy ide kell hogy tartozzon, vagy oda, ha középen van, az számára teljesen hátrányos, mint a haladó szerelvénynek is, ha a váltósínt középre állítják. A vonat kisiklik, az élőlény meg kiselejteződik. A természetes kiválasztódás /ami nem csak természetes ellenség képében jelenhet meg, hanem számtalan formában: külső körülmény, éghajlat, funkcionális szervi szaggatottság – mint egy állandóan lefulladó motor, stb./ éppen úgy kiselejtezi az élőlényt, mint ahogy a helytelen váltóállás kiselejtezi a vonatszerelvényt, hiszen a szerelvény a hibás váltóállítással nem befolyásolt pályákon közlekedő szerelvényekkel szemben hátrányba kerül. /Pontosabban magát kisiklatja./

Bármilyen élőlény ha olyan szintű átalakulási fázisba kerül, hogy elveszti a régi, eddig jól működő anatómiai felépítését, mielőtt az új anatómiai sajátossága kialakulna neki, hátrányba kerül, hiszen az átalakulásban lévő szerve nem tud úgy funkcionálni, mint amikor még a régi, bevált módon működött. Pl. ha 100%-os volt eddig, akkor rögtön nem tud mondjuk 130 %-ra átváltani, hanem visszaesik pl. 70%-ra /az átalakulási fázis közepén, mikor már nem a régi, de még nem az új/, hanem ha teljesen kialakul az új faj /az átalakulási fázis sikeresen befejeződik/, akkor lesz 130 %-os. De nem lesz, mert a 70%-ra való visszaesés miatt ki kell hogy selejteződjön. Hiszen a természetes kiválasztódás alapjaiban a kevésbé életképesek hátrányba kerülését jelenti. 

A faj finomodásának van tehát egy természetes határa, ameddig a javára válik, addig fejlődhet, addig alkalmazkodhat a környezeti állapotokhoz, de ha ezt a határt átlépi, automatikusan hátrányba kerül. 

Egy egyszerű példával illusztrálhatjuk ezt: mondjuk egy béka jobban akar látni /az elmélet szerint az élőlények évmilliók alatt maguknak fejlesztettek ki új anatómiai sajátosságokat/, ezért elkezdi dülleszteni a szemét. Csak dülleszti, dülleszti, egyre jobban dülleszti, de ha átlépi a düllesztés optimális határát, akkor „kiugrasztja a saját szemét”, ami miatt hátrányba kerül, és kiselejteződik, mielőtt a szeme a régi 100%-os állapot helyett /amivel képes volt magát életben tartani/ felfejlődött volna 130 %-os állapotúvá. Hanem visszaesik 70%-ossá vagy még annál is jobban. 

Pont úgy, amikor a váltót középállásban elakasztják, és nem jobb lesz a helyzet, hanem rosszabb. Addig tehát, amíg optimális a szemdüllesztés, a faj sikeresen alkalmazkodik, finomodik, mondhatni fejlődik, viszont fontos azt kihangsúlyozni, hogy ez nem azonos az evolúciós elmélet klasszikus felfogásával, ugyanis ez a fejlődés csupán variálódás, fajon belüli alkalmazkodás a külső környezethez /mikroevolúciós körbázis/ és egyáltalán nem törzsfejlődés! 

A szeretet „nem gondol rosszat” mondja az ihletett Pál apostol /1Kor 13:5, P. Soós István fordítása), de fenn áll a gyanú /a rosszra való gyanakodás kényszere/, hogy Darwin ott kezd alapvetően természetellenes fejtegetésbe /vasutas nyelven haladó szerelvény alatt kitérőbe helyezi a váltó állását, tehát az nem magától nyílik meg!/, amikor a természetes kiválasztódásnak szinte teljesen egyoldalú szerepet tulajdonít, vagyis azt a szerepet, hogy az életképesebbek olyan szinten teszik jobbá szaporodásukkal a fajt, hogy ez a jobbá tevődés egyenesen új fajok kialakulásához vezet. S mindezt annak az analógiának az alapján, hogy az emberek is a mesterséges szelekcióval, a jobb képességek kiválogatásával hoznak létre előnyösebb tulajdonságú növényeket, állatokat. 

Az evolúció ugyanazt teszi /tenné/ az évmilliós szelektálással, amit tehát figyelembe vesznek, az az, hogy az előnyösebb tulajdonságok öröklődnek, ami által a faj az életképesség tekintetében rátermettebbé válik. Ez lenne az evolúció, tehát a törzsfejlődés sikeres tematikája. 

Hogy hol van itt a probléma? Ott, hogy egy fajnak a fokozatos finomodása bizony hogy csak variálódás /a váltó egyenes állása szerinti előrehaladás/, de nem átalakulás /az egyenes állású haladástól eltérő kitérés/. A béka optimális szemdüllesztése csak variálódás, de nem törzsfejlődés. Törzsfejlődés akkor lesz /lenne/, ha átállítják a váltót. 

Mivel ilyen késztetés nincs a természetben, megteszik ezt a törzsfejlődés magyarázatával. Ha a hal uszonyából kialakul egy kész szárazföldi láb, tehát a 100%-os uszony átalakul 130%-os lábbá /a 100%-os lábhoz képest/, így + 30% lenne az evolúciós fejlődés mértéke. 

Na igen, és közben mi van az átalakulási fázis közepén /már nem ez, de még nem az/, amikor a köztes állapot 70%-osra való visszaesést produkál?! Ez pont olyan, mint menet közbeni váltás – az eleje erre indul, a vége meg amarra. Ez a környezeti ingadozások kivédésére genetikailag beállított /arra variálódással/alkalmazkodással válaszoló/, de a saját faján belül egyenes haladásra természetszerűleg determinált élőlény megcsavarodását jelentené, ami teljesen abszurd! 

Darwin úgy kezeli a váltót, a fajátalakulás váltóját, hogy az egyenes állású párhuzamos közlekedés szerinti állapotról szinte tudomást sem vesz, a természetes kiválasztódásnak a kiselejtezési funkcióját számításba sem veszi, holott pont ez tartja egyenes állásban a váltót párhuzamos közlekedés esetén. Ez a gondolkodás pedig egy burkolt rafinériát valósít meg, mint aki direkt nem akarna egy adott dolognak mindkét oldaláról tudomást venni, hanem csak arról, amit ő a saját elméletébe be tud építeni. 

Nyilván nem véletlenül nem hangsúlyozza ki a természetes kiválasztódásnak a kiselejtezésben betöltött alapvető szerepét, mivel ő a természetes kiválasztódást a fajok kialakulásában teszi érdekeltté. Mint egy tanár, aki annyit tesz, hogy magasabb osztályba küldi a jobb tanulókat. Kész. De hogy a rossz tanulókat megbuktatja, az már neki nem kell az elmélethez, pont azért nem is hangsúlyozza ki. 

Eközben elköveti azt a hibát, hogy a természetes kiválasztódás fajnemesítési programját nem száz százalékban veti egybe a mesterséges szelekció programjával, hiszen ha ezt tenné, rögtön meg kellene állapítania, hogy az ember által véghezvitt tudatos szelekcióval sem hoznak létre új fajt a valóságban, hanem csak a faj adottságának a végső határát próbálják kiaknázni. 

Pl. a tehenek tudatos szelektálásával igyekeznek jobban tejelő teheneket létrehozni, de nem céljuk a tehénből nem tehenet /hanem valami teljesen új, szuper-tejelő élőlényt/ létrehozni. [Mondjuk ami – erős túlzással - egyetlen hatalmas csöcsből állna, négy rogyadozó lábbal, ingatag járással a sok tej súlya alatt.] Ugyanis időközben a tenyésztők rájöttek, hogy a céltudatos tenyésztésnek természetes határaik vannak, egy idő után nem tudnak gyorsabban futó lovakat létrehozni, mint amennyi lehetőség bennük genetikailag megalapozva van. [Vagy látott már valaki szárnyas lovat repfutni az ügetőn? 

[Vagy látott már valaki zöld színű szárnyas lovat »repfutni« az ügetőn? Zöld variációjú akkor se születik, ha állandóan zöld füvet etetik, mivelhogy a génkészlete erre nem terjed ki. Legfeljebb, ha kék-zöldre verik, de ennek a biológiai törvényszerűségekhez semmi köze! Ha az első élőlény eredete a genetikába van ágyazva, akkor ugyanez a genetikába való ágyazás ki kell hogy hasson a további élőlények működésének teljes rendszerére. Az élőlények működésének titka már a genetikai beágyazódásnál meg van határozva, és nem utólag határozzuk azt meg ahogy nekünk tetszik, ahogy azt a darwinizmus teszi.] 

Ahogy a békaszem düllesztésnek is van egy határa, a tejhozamok növelésének és a futási képesség növelésének is /a mikroevolúción belül/, azontúl ha túlfeszítik a húrt, az pont az az állapot, amikor az uszony már nem uszony, de még nem is láb, hanem valami köztes állapot, olyan váltóállás, amely el van indítva, de nincs befejezve, vagyis egy köztes állapot. Az pedig hátrányos helyzetet teremt. Pl. a ló olyan igénybevételnek van kitéve, hogy az ízületei már nem bírják a terhelést, és hátrányba kerül. Egy íjat is ki lehet húzni optimális mértékben, de ha túlhúzzák, a húr elszakad. 

A természetes kiválasztódás tehát pontosan az un. törzsfejlődés ellen hat, hiszen kifejezetten egy adott faj határait védi /mint egy helyesen rögzített váltóállítás/, csak egészséges alkalmazkodást enged meg, vagyis variálódást, de túlburjánzást nem. A klasszikus törzsfejlődés pedig pontosan a fajok túlburjánzásán alapul, egy faj egy teljesen újba, egy másba csap át, és a köztes átalakuló fázisról, a már nem ez, de még nem az állapotról, a rapala-mozgásba kényszeredett helyzetről nem is akar tudomást venni. 

Tehát pont a realitást nem veszi figyelembe, azt, hogy váltó átállítás közben szerelvény a sínen nem haladhat, csakis előtte és utána, amikor a váltó átállítása megtörtént. Ha azonban évmilliókig tartott az új fajok kialakulása, akkor a váltó állítás feles állapota az, ami ezzel megegyezik, és ha közben jön a vonat, akkor ki fog siklani. Az átalakulás közbeni állapotban lévő élőlény pedig ki fog selejteződni, hiszen a béka szeme már nem a békáé, de nem is a sasé, hanem ki van ugorva. 

>Mint ahogy haladó szerelvények alatt nem mozgatjuk a váltót, az élőlények fajátalakulását sem indokolhatjuk a testi felépítésük lassú kicsavarodásával/átalakulással, mivel az anatómiai állapotuk szükségszerűen kiforratlan helyzete miatt a természetes kiválasztódás által ugyanúgy kiselejtezésre vannak ítélve, mint a mozgó szerelvények a kisiklásra!<

Ennek a szellemi felépítménynek/okfejtésnek az alapján tehát megállapíthatjuk azt, hogy ha ma körülnézünk a természetben, átalakulási fázisban lévő élőlényeket nem is találhatunk, hiszen ha volnának ilyenek, akkor ki kellene selejteződniük, nem majd, hanem most. Hogy vígan élnek a saját életterükben, ez azt bizonyítja, hogy ezek önálló fajok és nincsenek átalakulási fázisban. Pontosabban két különböző faj egymásba való átalakulási fázisában nincsenek. Pl. említhetjük a kacsacsőrű emlőst, vagy a repülő mókust, stb. 

Az átalakulási fázisnál a különböző fajúságot azért szükséges kihangsúlyozni, mivel átalakulási fázisok ma is létezhetnek, csak éppen nem két különböző faj egymásból való kialakulása kapcsán, hanem egy adott fajnak a fajon belüli /fajtaszintű/ variálódása kapcsán, ami éppenséggel jelenthet átalakulási fázist /pl. csőrméret vastagodást, szőr növekedést, színváltozást, stb./, csak éppen ennek a törzsfejlődéshez nincsen semmi köze.

Ahogy ki lehet tenyészteni jobban tejelő teheneket, szívósabb igavonó állatokat, több termést produkáló növényeket, a kacsacsőrű emlősnek is kifejlődhet egy strapabíróbb alakzata, a fajon belül, ami csupán alfaj kategória, variálódás, de nem törzsfejlődés.

Klasszikus törzsfejlődés soha nem is létezhetett, pontosan azért nem, mert közbeeső átalakulási fázis /billegő mozgás – vergődő műcsali a horgászatban/ nélkül ez nem képzelhető el, hiszen nincs olyan sikeres mutáció, amely egy adott szervet rögtön képes olyan szinten módosítani, hogy egy teljesen új funkciót tudjon betölteni egy adott élőlénynél /pl. uszonyból láb/. Ha meg apránként módosít, az csupán variálódása a fajnak /párhuzamos haladás/, de nem törzsfejlődése /kitérés egy másik irányba/.

Hogy pedig az evolúció álláspontja szerint ma is jönnek létre új fajok, ez az ő saját /elméletükhöz szükséges darwini/ értelmezésük szerint új faj, de a valóságban ugyanarról az élőlényről beszélnek, amely bizonyos tekintetben megváltozik. Pl. némely baktériumok rezisztenssé válnak, amikre azt mondják, hogy új baktériumfajok alakulnak ki, holott csupán a baktériumok variálódása történik, de a baktérium baktérium marad. Mint a klasszikus példa: a pinty pinty marad, még ha a csőr mérete meg is változik. [Akár a bélsár, lehet az kő kemény, vagy folyhat /vagy a kettő egyvelege/, ha egy hasmenés felhígítja, de sosem válik vizeletté, ami alapjaiban máshonnan ered.] 

Darwin klasszikus törzsfejlődésénél ott a probléma, hogy a fajoknak egymásból való túlburjánzását teszi meg olyan alapmechanizmusnak, amelyből minden eddigi élőlény eredete levezethető a múltban, és ugyanez érvényes a jövőre nézve is. Minden faj evolúciós forrásban van, olyan átalakulásban, amelynek tán sohasem lesz vége. Aztán közben azt az állítást is eldurrantják, hogy a törzsfejlődés folyamatát azért sem lehet látni, mivel iszonyú hosszú a folyamat, amíg az végbemegy. A frászt! Maga a folyamat nem létezik, hiszen ha ma egy faj természetes módon kihal, a környezet drasztikus/gyors változása miatt hal ki, és nem mert félúton tart az új fajjá alakulásában, ami miatt kiselejteződik. 

Nyilván születnek élőlények ma is, amelyek /genetikai károsodás miatti/ hátrányos anatómiai sajátosságokkal jönnek a világra, de nem ez az általános tendencia. Ha pedig az átalakulási fázisok éppen közbeeső fázisai miatt halnának ki az élőlények /amelyek a teljes kifejlődésig hátrányt jelentenek és nem előnyt/, ez pontosan a törzsfejlődés működőképességének a hiányát jelentené/bizonyítaná, hogy ezen a módon nem várható új fajok kialakulása. 

Az élővilág történelmi fejlődése tehát csakis olyan módon képzelhető el, hogy minden faj külön-külön el van indítva /mint pl. egy egyenes futópályán száz méteres síkfutásban mindenki a saját pályáján/ a saját természetes szaporodása szerint /teremtés/, az adott faj pedig variálódhat a maga határain belül, amit neki a természetes kiválasztódás megenged, sőt meghatároz. És mivel a drasztikus fajhatár áttörés közbeeső állapottal jár, a közbeeső állapotot a természetes kiválasztódás nem kultiválja/kedveli. Ha ez igaz volna, akkor a satnya nem kerülne hátrányba az egészségessel szemben, és a rosszul átállított váltó sem okozna sohasem balesetet. Ugyanígy a kiszakadt szemű béka is ugyanolyan életképes lenne, mint amelynek a helyén volnának a szemei. 

Ugyanígy elképzelhetetlen, hogy egy vízi uszonnyal élőnek apránként satnya lábai nőnek, és az őt nem befolyásolja évmilliókig a túlélésben. Mondjuk – esetleg - hiába nincsen ellensége a szárazföldön, de a hátránya már a vízben előjön, hiszen egy fejlett uszony és kopoltyú éppen megtart a vízben és nem ösztönöz szárazföldi csatangolásra. Na és a kopoltyú tüdővé való átalakulásának kellős közepén, mikor már nem volt kopoltyú, de még nem volt tüdő, addig hogyan élt túl? Hogyan éli túl egy beteg azt a szívműtétet, amely kapcsán beültetnek neki egy félig kifejlesztett műszívet, művesét, stb.? Menjen el egy evolúcióban hívő tudós egy szakácsversenyre, fűzzön meg félig egy tyúkot, és utána jöjjön vissza a zsűri véleményével, hogy mire értékelték a teljesítményét! 

Ahogy a gyengébb állatokat kilövik a szelektáló vadászatok során, vagy a ragadozók ejtik zsákmányul őket, itt ugyanez történik. Mielőtt egy faj újabb fajjá fejlődne, mielőtt erősebb lenne, gyengébbé kell válnia az átalakulása szükségszerű átmeneti ideje alatt. S mivel gyengébb lesz, ki kell selejteződnie. 

Ez pedig azt mutatja, hogy Darwin éppenséggel nem zseni volt a biológia területén, hanem egy olyan kókler váltókezelő, aki mozgó szerelvény alatt, haladás közben állította át a váltót, és annak eredményét – a tömegeket a halálba vivő rakás szerencsétlenséget kikiáltotta a fejlődés, az emberi kiteljesedés és kinemesedés ünnepélyes szimpóziumának. 

A mai tudományos világ meg erre az árnyékra vetődik, és a tömegek ennek az áltudományos eredetelméletnek az árnyékában hűsölnek – mit sem tudva róla, hogy ezen rafinált tranzakció folytán valamennyien a létezés és hosszú távú boldogulás bóvlikergető perifériájára kerültek. 

Különbség a mikroevolúció és makroevolúció között

„Benyúl a darwinista a zsebébe, hogy onnan pénzt vegyen ki, de nem talál semmit. Mondja neki a másik: Nyúlj be egészen a nadrág aljáig, ott van a mani! - Oké Jockey, csak nem elég hosszú a kezem!”

Az evolúció természetesen egy és oszthatatlan. Mindazonáltal az evolúció elmélete szerint a fajok örök időkig semleges ponton lebegnek a mikro- és makroevolúció között, mint mint Mohamed állítólagos koporsója a zenit /csúcspont/ és a nadír /mélypont/ között. /Jules Verne: Utazás a Hold körül./

A rövidebb időtávon értelmezhető, megfigyelhető mikroevolúció az adott fajnak /faj alatti/ a környezet változásaihoz igazodó variálódását nevezzük /pl. pintycsőr vastagodás, stb./, viszont makroevolúció /Jurij Filipcsenkó orosz biológus szóalkotása, Genetics and the Origin of Species, 1927/ alatt olyasmit értenek, amely csak elméletben létezik, de a gyakorlatban nem: a fajoknak a fajszint feletti változása, más szóval az un. törzsfejlődés.

"makroevolúció (macroevolution) A fajok szintje fölött zajló evolúció. A magasabb rendű taxonok evolúciója és az evolúciós újdonságok, például új struktúrák megjelenése." /Mayr: Mi az evolúció?, 304. o./

Ugyanis makroevolúcióhoz makroevolúciós változást előidéző környezeti változásra lenne szükség, ami viszont ha bekövetkezik, az adott fajt kipusztítja, hiszen a faj változásának mértéke mindig és kizárólag mikroevolúciós változást képes csak generálni. Tehát az ok gyorsasága és az okozat lassúsága nincsenek egyenes arányban!

A makroevolúció valójában csak mikroevolúció, amely hosszabb ideig történt!?

A faj válasza minden környezeti változásra csupán a variálódás és nem a fajátalakulás. Mire oda jutna egy faj, hogy egy hatalmas környezeti változást utolérjen /makroevolúció = mikroevolúció hosszú távon/, ki fog halni, és pontosan ezért haltak ki korábban már bizonyos fajok, mert nem tudták variálódással utolérni a hirtelen nagy változást, pl. eljegesedést, stb. Ennélfogva bármilyen evolúciós folyamat zajlott a múltban és zajlik a jelenben, az mindig mikroevolúció /fajon belüli variálódás/ és sohasem fajszint feletti makroevolúciós változás, sohasem törzsfejlődés!

Amilyen változatosság egy fajon belül történik, az nem ad egyben automatikus magyarázatot alaptípusváltó fajátalakulásokhoz! Az egy darwinista kamuszöveg, hogy a fajon belüli változatosság minden makroevolúciós változáshoz elég nyersanyagot szolgáltat. A belső mechanizmusok kis változásai nem magyarázzák az állítólagos nagy változásokat, a makroevolúciós eredményeket, mivel nincsen a természetben makroevolúcióval egyenértékű szelekciós nyomás! Ha valaki előtted gyorsan megy, vagy utoléred, mert rákapcsolsz gyaloglással vagy futással, vagy lemaradsz, de nem tudsz kifejleszteni gyorsabb haladásra alkalmas anatómiai testrészt, pl. szárnyat, hogy utolérjed! Ugyanez van a természetben is.

Aztán kitalálták a gyors mikroevolúciós változások lehetséges módozatait. Trinidadi guppikkal végzett kísérletek markánsan megmutatták, hogy evolúciós mértékkel milyen „képtelenül” gyorsan reagáltak bizonyos áthelyezett populációk az új szelekciós körülményekre, az áthelyezett populációk pontosan a megjósolt irányba fejlődtek: később, és jelentősen nagyobb mérettel érték az érettséget. A kísérletek tehát meggyőzően bizonyították, hogy a természetes szelekció gyors evolúciós változásokat okozhat. Ebből vonták le azt a következtetést, hogy a mikroevolúciós változásokkal magyarázhatók a fosszíliák evolúciós változásai.

Csakhogy egy tészta kelesztési idejének sebessége /lassúsága vagy gyorsasága/ még nem magyarázza meg az összes létező kelt tésztának a különbözőségét, hogy annyiféle van. Ugyanígy a tipegés lassúsága vagy gyorsasága mikroevolúciós kategória, és a nagyobb sebességű haladás ugyanígy: gyaloglás, futás, rohanás, de soha nem repülés! /Legfeljebb a pocsolyába, ha rosszul lépsz./ A fajon belüli tornamutatványoknál vagyunk.

A hogy S. J. Gould helyesen megállapítja: "A szaggatott egyensúly nem a makromutáció elmélete". /Dennett: Darwin veszélyes ideája. Typotex, Bp., 1998, 314. o./

Ami szerintük a lényeg: „nyilvánvaló, hogy a mikroevolúciós mechanizmusok elégségesek a makroevolúciós változások magyarázására.” /Evolúció II.: A változó élet – Makroevolúció/  http://tamop412a.ttk.pte.hu/files/biologia5/Evolucio/chunks/ch04.html

Tehát magyarázat az, amire telik nekik, és nem bizonyíték! Óriási különbség! Gyakorlatilag a hőlégballon-effektus csődjével állunk szemben! A nyilvánvalóság erre vonatkozik, és nem arra, amit ők állítanak.

„Ehrlich & Raven (1964) elméletében – ahogy arra Jermy (szóbeli közlés) rámutat – a legsúlyosabb félreértés, ami annak érvényességét alapjaiban kérdőjelezi meg, a makro- és mikroevolúciós folyamatok összemosása. Makroevolúciós lépés a növény-rovar viszonyban az új növény- vagy rovarfajok megjelenése mutációkat követően, a mikroevolúciós folyamatok pedig a két résztvevő közvetlen kölcsönhatásaként megjelenő változásokat jelenti [pl. szőrözöttség növekedése, egy adott kémiai anyag mennyiségi változása a növényben, táplálkozásra nem alkalmas nekromassza növekedése a növényi szervekben, növényi anyagok aktív szállítása a rovar táplálkozásának helyére, szövetburjánzás stb. (ezek az un. növényi ellenálló képesség, rezisztencia, tulajdonságok)]. A kétféle folyamat között óriási különbség van. Míg a makro-léptékű változások olyan mutációk eredményei, melyek keletkezésére a rovarnak nincs befolyása, addig a mikro-szintű változások már meglévő allélek „előhívását” vagy gyakoriságuk növelését jelenti. A koevolúciós elmélet implicite helytelenül feltételezi, hogy a herbivor rovarok szelekciós nyomása hozza létre a makroevolúciós lépések feltételeit, a növényi mutációkat, ami alapjaiban hibás nézet.” /Szentesi Árpád a biológiai tudomány kandidátusa :HAZAI BRUCHINAE-FAJOK ÉS LEGUMINOSAETÁPNÖVÉNYEIK KAPCSOLATA: MAGATARTÁS, ÖKOLÓGIA ÉS EVOLÚCIÓ/

http://real-d.mtak.hu/108/1/Szentesi_Nagydoktori_I-kotet.pdf

„Lévén, hogy a természetes kiválasztás csak kicsiny, egymást követő, előnyös változások felhalmozásával működhet, nem hozhat létre nagyobb, hirtelen változásokat. Rövid és lassú lépésekkel halad előre. Elméletünk alapján értelmet nyer az a mondás, hogy „natura non facit saltum” (a természet nem kedveli az ugrásokat) – ezt ismereteink gyarapodása egyre jobban megerősíti.” /D. fajok eredete/

Hogy mégis használják a makroevolúció fogalmát, pontosabban a tudománynak az az állítása, hogy új fajok alakulnak ki, ennek az az alapja, hogy a fajhatárokat önkényesen nevezik meg és jelölik ki, vagyis ők szabják az elméletükhöz azt, hogy mit neveznek új fajnak. Ez pont olyan, mint amikor a kocsmában én szabom meg, mivel szidtad az anyámat és kész. Az evolúció tudománya a valóságban áltudomány, a mikroevolúció tényét manipulálja anatómiailag bekövetkezhetetlen makroevolúcióvá.

"Ha a mesterséges kiválasztással oly sokra lehet menni pusztán néhány év alatt," mondogatják, "akkor gondoljuk csak el, hogy a természetes kiválasztódás mit képes produkálni évmilliók alatt." A mesterséges kiválasztás azonban azért működik, mert benne az előrelátás a céltudatossággal ötvöződik...” /Dr. Ray Bohlin: Az evolúciós elmélet öt kritikus pontja/ http://www.ministeriosprobe.org/fldocs/kritikus-hun.html

De próbáljon meg valaki egy tehenet tejtermelés fokozás ürügyén valami más fajjá alakítani mesterséges szelekció útján, és rájön, hogy a /szelektív/ tejtermelésnek is van egy biológiai határa, miközben a tehén /pl. a tejelő típusú holstein-fríz szarvasmarha, vagy jersey/ mindig tehén fog maradni! Így a mesterséges kiválasztás ténylegesen a változás korlátait mutatja, mivel a kiválasztási folyamat végpontja rendszerint nagyon hamar elérkezik. És már meg is bukott Darwinnak a bugyuta meséje a természetes kiválasztódás fajátalakító hatásáról. [Hogy a tehénátalakítás hosszú távon sem működik, arról később!]

Hogy ez látszólag működjön, kell hozzá a tudósnak, a tudománynak és a laikus istentagadónak a zsiványsága /vagy félrevezetettsége/, mégpedig tömegméretekben és világszinten. A hallgatólagos bólogatás zokszó nélküli beleegyezés, nem csak a tudomány darwinista képviselő részéről, hanem akik önként és dalolva hagyják magukat biológiai tekintetben prostituálni a kölcsönös istentagadás látszólagos előnyei érdekében.

Akik számára a luftballon nem más, mint egy nagyra nőtt hőlégballon, amit természetesen a filozófia fújt föl, és tette a kettőt elméletileg azonossá. Olyan tüdőkapacitású evolucionista azonban még nem született, aki erre a gyakorlatban is képes lett volna. Ennélfogva nagyon is éles határvonal választja el a mikro evolúciót a makro evolúciótól, amelyre gyógyír lehet ugyan a hőlégballon-effektus fajakrobatikával kapcsolatos modellje – már akik készek arra, hogy az ilyen és ehhez hasonló elméleti filozófiák őket a rózsaszín álmok világába repítsék.

/frissítés lehetséges/

A darwini evolúció álláspontja

A darwini evolúció álláspontja az élőlények kifejlődésének tekintetében

„A tudatosság határt szab a tenyésztésnek, csak az azt nélkülöző természet fejlesztései határtalanok.”

Darwin nem foglalkozott az élet eredetével /ami nem megy, ne erőltessük alapon/, ő csak annak sokszínűségére keresett magyarázatot. Elmélete, amely azon a tézisen alapult, hogy a Föld biológiai sokszínűségét egyetlen primitív életforma folyamatos fejlődésére, variálódására lehet visszavezetni – miközben a gyengébb és alkalmazkodáshoz kevésbé képes fajok rendre kipusztulnak –, a tudományos világban viszonylag hamar tekintélyt nyert. 

[A kevésbé életképes fajok kipusztulásának egy primitív életforma állítólagos folyamatos fejlődéséhez egyébként mi köze van? A pénz elherdálásának tematikájából még nem következik annak folyamatos gyarapodása, még ha ez sokaknak tetszően is hat! Hogy ez mégis hamar tért nyert a tudományban, ez csakis annak köszönhető, hogy koncepciós elmélettel van dolgunk, amelynek egyetlen központi célja van: hogy Isten be ne tehesse be a lábát az ajtón! - Lásd korábban.]

A könyve, mely a földi élet sokszínűségét egyetlen közös ősre vezette vissza, 1872-ig összesen hat kiadást ért meg, a benne foglalt tézisekkel pedig a történelem egyik legnagyobb hatású alkotása, a biológiai tudományok /kifejezetten ateista szemléletű/ bástyája lett, amely mellett a világ tudományos /ateizmust képviselő/ akadémiái teljes mellszélességgel kiállnak, mint a világ legerősebb, legjobban kidolgozott /az isteni teremtéssel szemben leginkább bevethető/ elmélete mellett:

„A Magyar Tudományos Akadémia - hasonlóan 67 ország tudományos akadémiáihoz, köztük az egyik elsőként megszóló Royal Society-hez - elhatárolódik azoktól a tudományon kívüli elképzelésektől... amelyek a darwinizmus tudományosan megalapozott állításait támadják, eltorzítják, illetve áltudományos érvelésekkel kritizálják....

„A darwini evolúciós elmélet – ahogy a tudományokban a fejlődést figyelembe véve ez megszokott – nem teljesen lezárt volta ellenére, tudományosan megalapozottnak tekinthető és kellően leírja a fajok keletkezését és átalakulását.” /A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége - Budapest, 2008. február 26./

Tudományosan korrektnek beállított álláspontjuk szerint az evolúció a genetikai összetétel változása a populáción belül az egyre hatékonyabb, életképesebb egyedek felé, ami új fajok kialakulásával jár együtt. [Itt az új fajt már ők definiálják a filozófiájuk szerint, ugyanis a fajmeghatározásnak sehol a világon nem létezik tárgyilagos definíciója, amely mentes volna bármilyen emberi ideológiától. Hanem aki uralja a biológiai tudományok területét, az határozza meg mibenlétét/határait és történéseit.]

Az evolúciós mechanizmusok közé tatozik a természetes szelekció, az egyedeken belül fellépő mutációk, genetikai áramlás és populációk vándorlása. Tehát egysejtű+változás+ szelektálódás+mutálódás+áramlás+vándorlás=ember. Hihető képlet? Annak tűnik. [Különösen ha annak tüntetik fel!]

"Az evolúció a biológián belüli elmélet, mely azt állítja, hogy a különböző növény, állat fajok és egyéb életformák korábban élt életformákból alakultak ki, és a megkülönböztető különbségek alapján elkülöníthetőek az utánuk jövő generációktól." /Vitairat/

„Új fajok természetes úton való kialakulása, melynek irányát a faj genetikai jellemzői által meghatározott tulajdonságok, valamint az élő és élettelen környezet változásai és ezek szakadatlan egymásra hatása befolyásol.” /Törzsfejlődés – evolúció - Dr. habil. Kőhidai László SE, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet Budapest/

„Az élővilág fejlődéselmélete, amely szerint az élőlények összessége egyszerűbb formákból fejlődött bonyolultabb formákká az anyagi világ fejlődési folyamatainak, a környezet hatásaiknak köszönhetően, mindenféle tervező vagy teremtő behatás nélkül.” http://wikiszotar.hu/index.php?title=Evol%C3%BAci%C3%B3&oldid=171600

„Egyszerű szavakkal kifejezve az evolúció azt jelenti, hogy az élet az egysejtűekből a legmagasabb emberi formáig fejlődött, s ezt hosszú, több millió évet igénybe vevő számtalan sok biológiai átalakulás során tette.” /The Houston Post, 1964. augusztus 23., P-6. old./

„A Darwin-féle elmélet értelmében az élővilág fejlődése a természet szakadatlan változásának, átalakulásának természetes következménye. A különböző fajok és a fajokon belül megnyilvánuló változatok létrejötte az illető csoport és az őt körülvevő élő és élettelen környezet kölcsönhatásával magyarázható. Ez nem más, mint az evolúció. Darwin abból a megfigyelésből indult ki, hogy a termesztett növények és a háziállatok körében rendkívül nagy változékonyság és alakgazdagság figyelhető meg. A változatosság alapja az, hogy az ember célszerű munkával a mesterséges kiválasztás útján a céljának leginkább megfelelő alakokat tenyésztette tovább. Máskor meg éppen fordítva, különböző fajokat keresztezett és így egyesítette egyes fajok tulajdonságait. A természetben ennek a céltudatos emberi munkának a megfelelője a természetes kiválogatódás, azok az élőlények, amelyek kevésbé képesek alkalmazkodni az adott körülményekhez, kihalnak. A természetes kiválogatódást nagyon sok tényező befolyásolja. Ezért az élővilágban állandóan folyik a harc a fennmaradásért. Ez bizonyos egyensúlyt teremt, mert nem engedi, hogy egy faj a többiek kárára nagyon elterjedhessen. Darwin szerint az élővilág végső láncszeme az ember. 1871-ben megjelent művében (Az ember származása és az ivari kiválogatódás) bebizonyította, hogy az ember is az élővilág egyetemes fejlődése során alacsonyabb rendű szervezetekből fokozatosan alakult ki.” /AZ EVOLÚCIÓS ELMÉLET ÉS DARWIN ÉLETE – érettségi tételek/ 

http://erettsegi.com/tetelek/biologia/az-evolucios-elmelet-es-darwin-charle-robert-elete/

Megfigyelhetjük, hogy az evolúciónak, és azon belül a természetes kiválasztódásnak milyen nagy szerepet szánnak az élőlények kifejlődésében, szinte abból vezetik le, ill. fejlesztik fel egészen az ember megjelenéséig. Mindezt annak ellenére, hogy a mesterséges kiválasztás is mintegy hozott anyagból történik, a már eleve meglévő alany /pl. tehén/ legjobb képességeinek kiaknázásával, nem pedig újabb alanyok /ami már nem tehén/ kifejlesztéséért, hiszen a harc a természetben a fennmaradásért folyik és nem új fajok kifejlődéséért, miként a mesterséges kiválasztásban a jobb képességű tehén kitenyésztése a cél.

[Tehát nem a tehén más állattá változtatása történik, hanem a képességeinek minél nagyobb fokú kiszélesítése és kihasználása. Ugyanígy miért változna át egy faj valami más fajjá a természetben a fennmaradása érdekében, ahelyett hogy csiszolódna, egyre jobban hozzáidomulna a környezeti változásokhoz?! Viszont hogy kerül a csizma az asztalra /ahogy mondani szokás/, miért csempészi bele ebbe a folyamatba az embert, hiszen a folyamat a képességek növeléséről/kiaknázásáról szól, és nem a meglévő faj más fajjá történő átváltozásának képességéről!]

Azonban kulcsfontosságú jelentősége van itt a rapala-mozgásnak, amelyről nem nagyon tesznek említést, nem teszik nagyító alá. Pedig ez az élőlények fejlődését, alkalmazkodóképességük általi fennmaradásukat igen nagymértékben befolyásolja, hogy beleesnek-e ebbe a mozgásba /helyzetbe/, vagy képesek kikerülni. Ezért most ezt a hiányosságot pótoljuk, és az élőlények átalakulással történő fejlődését a rapala-mozgás szemszögéből nézve górcső alá vesszük. [Aztán hogy Darwin mit bizonyított be, és mit nem, majd meglátjuk, ha a tényeket vetjük össze a tényekkel, a filozófiai koncepciókat pedig figyelmen kívül hagyjuk.]

/frissítés lehetséges/